Ügynöklistát bővített a Jobbik

Laczik Erika
2005. 05. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erkölcsi és anyagi kárpótlást kellene kapniuk azoknak, akiket a diktatúrában a politikai nézeteik miatt üldöztek. Ezért a Jobbik törvényjavaslatot kíván megfogalmazni, és Körömi Attila független parlamenti képviselő segítségével az Országgyűlés elé terjeszteni – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Molnár Tamás, a párt alelnöke. Hozzáfűzte: próbapert akartak indítani a magyar állammal szemben az állampárti titkosszolgálatok által egykor megfigyeltek, de a jelenlegi törvények erre nem adnak lehetőséget. Ez néhány száz embert érintene. Ők azok, akiket perifériára szorítottak, mint például Pák Tibort, Nagy Jenőt és az Égtájak című szamizdat készítőit – mondta el a Jobbik alelnöke. Nagy Jenő – akinek a nevéhez a nyolcvanas évek elejétől az AB, majd az ABC szamizdat kiadó fűződik, és a nyolcvanas évek közepén a Demokrata című radikális szamizdatot indította el – éjszakai házkutatások sorozatát szenvedte el családjával, óvodáskorú gyermekeivel. Nagy Jenő bölcsészdiplomájával ma lépcsőházat takarít havi tizenkétezer forintért.
Molnár arról is szólt, hogy számára nemcsak az ügynökök fontosak, hanem azok is, akik a diktatúra idején működtették a gépezetet. Ezért a Történeti Levéltárból kikért saját dokumentumai alapján összegyűjtötte a rendőrtisztek nevét, feltette a Jobbik internetes lapjára, saját anyaga egy részével. Elmondta: ötvenhat olyan operatív tiszt neve került elő, akik más listán még eddig nem szerepeltek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.