Újabban senki sem kereste meg a magyar államot a Hatvany-műkincsek kiadásáért – közölte a Kincstári Vagyoni Igazgatóság illetékese. A Reuters szerdán azt közölte, a holokauszt áldozatainak szövetsége a napokban keresetet kíván benyújtani egy New York-i kerületi bíróságon a magyar állam és két múzeum ellen több mint száz festmény kiadásáért. A szervezet álláspontja szerint a korábban Hatvany Lajos báró tulajdonában álló műalkotásokat jelenleg jogtalanul birtokolják a hazai múzeumok. Ezt a jogi képviselő, Ed Fagan tudatta a hírügynökséggel.
Történelmi tény ugyanakkor, hogy Hatvany báró műkincsgyűjteménye a háború idején döntően a Vörös Hadsereg birtokába került, s ma is Oroszországban van. Idehaza eddig egy festmény és három grafika tulajdonjoga volt vitás – a család Tunéziában élő leszármazottja perelt, de veszített. A kincsek – a bíróság ítélete szerint – 1951-ben elkobzással kerültek az állam tulajdonába, s azokért kárpótlást kérhettek volna a leszármazottak.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó