Világcsúcskísérlet Nevadában

Hírösszefoglaló
2005. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyorsasági rekordra készült tegnap a nevadai sivatagban egy angol mérnökökből álló csapat: elektromos hajtású autójukkal próbálták meg túlszárnyalni az eddigi csúcsot, az óránként 394 kilométeres sebességet. A jármű tervezői és megalkotói, az ABB cég szakemberei az e=motion elnevezésű mustársárga óriás szivarral európai idő szerint délután kezdtek hozzá a kísérlethez. Azért kellett az Egyesült Államokba utazniuk, mert hazájukban nem találtak alkalmas pályát ilyen száguldásra. Tavaly egyszer már az egész felszereléssel elutaztak Tunéziában, ahol azonban kiderült, hogy a kiszemelt terep felszíne nem biztonságos. A mostani kalandba nagy önbizalommal vágtak bele az angolok: megpróbálnak óránként háromszáz mérföldes tempóig, azaz óránként 483 kilométeres sebességig gyorsulni. A tíz méter hosszú e=motiont két, egyenként 37 kilowattos villanymotor hajtja. Kifejlesztői Mark Newby és Colin Fallows voltak.
Ahhoz, hogy az eddigi rekord megdőljön, a szabályok értelmében a megcélzott tempóval hozzávetőleg egy kilométer hosszan kell száguldani a nevadai sivatagban, ráadásul egymás után kétszer is. Ellenőröket a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) küldött az eredmények hitelesítésére. Tegnapig csak az ígéretes előtanulmányok biztatták az ABB szerelőit: egyszer már sikerült óránként 237 kilométer megtételére alkalmas tempóval több mint ezer méteren át hajtani. Ezzel sikerült megdönteniük az elektromos autók brit rekordját. Az előző csúcs 224 km/h volt.
Már a legelső nekirugaszkodásra nagyon könnyen elértük az óránként 235 kilométeres tempót és tartottuk is több mint kilencszáz méteren át – nyilatkozta magabiztosan Mark Newby. Csak azért kellett leállnunk, mert máskülönben kifogyott volna a gép alól a pálya – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.