Immár nemcsak egyensúlyi problémákkal küzd a magyar gazdaság, de a növekedés jelzőszámai is kedvezőtlenné váltak: az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézetnek a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködésben készített gyorsbecslése szerint a tavalyi első negyedéves 4,3 százalékos növekedés után az idei első negyedévben három százalékra esett vissza a bővülés. Ez a növekedési ütem jelentősen elmarad az előző negyedévek tényadatától – figyelmeztet a jelentés, amely a kedvezőtlen mutatót elsősorban az árutermelő ágazatok átlag alatti teljesítményével magyarázza. A most közzétett adat megerősíti azokat a hazai és külföldi előrejelzéseket, miszerint az új uniós közép- és kelet-európai tagállamok közül hazánk teljesítménye lesz idén a leggyengébb.
A Pénzügyminisztérium számára nem okozott meglepetést a jelentés – reagált Kőszegi Márk, a tárca sajtóosztályának helyettes vezetője, aki közölte: nem módosítják az idei prognózisukat. Bartha Attila, a Kopint-Datorg Rt. főmunkatársa szerint az első negyedéves teljesítmény ismeretében nagy a valószínűsége annak, hogy az év hátralévő részében is csupán három százalék körül mozog majd a gazdaság bővülése. Nemcsak a költségvetés szempontjából rossz a GDP-adat, de kedvezőtlenül befolyásolhatja az idei kamatcsökkentési lehetőségeket is – fogalmazott Barcza György, az ING Bank elemzője, aki szerint az alacsonyabb növekedés a forintot is gyengítheti. Az elmúlt években elmaradt, versenyképességet elősegítő intézkedések immár a növekedésben is éreztetik káros hatásukat – hangsúlyozta Tállai András, a Fidesz gazdaságpolitikusa, hozzátéve: a kedvezőtlen mutatókat nem tudja eltakarni a sikerpropaganda sem.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán