Négy párt részvételével tartja meg az Országgyűlés a kormány tevékenységéről szóló jövő szerdai, a Fidesz által javasolt politikai vitanapot. Ezt Szili Katalin, a parlament elnöke jelentette be a házbizottság tegnapi ülése után. A Fidesz kezdeményezése, mint arról beszámoltunk, vihart kavart, az SZDSZ ugyanis sérelmezte a vitanap elnevezését: „Mit teljesített három év alatt a dumakormány?” Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök kilátásba helyezte, hogy frakciója távol marad az ülésről, mivel, amint azt a Szilinek írott nyílt levelében leszögezte: „dumakormány” nevet viselő kabinetet vagy más kormányzati szervet nem ismernek, így annak hároméves munkájáról sem tudnának nyilatkozni. A Fidesz végül megváltoztatta a vitanap címét arra, hogy „Mit teljesített három év alatt a Medgyessy–Gyurcsány-kormány?”. Deutsch Tamás (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke ezt azzal indokolta: gesztust akartak tenni, jó példával akartak elöl járni más hasonló interpellációk elnevezésével kapcsolatban, amelyek esetenként durva, becsületsértő kifejezéseket is tartalmaznak.
Szili Katalin beszámolt arról is, hogy az Országgyűlés jövő hétfőn dönt a felsőoktatási törvényhez benyújtott több száz módosító indítványról, és ha az MSZP kérésének megfelelően a parlament eltér a házszabálytól, szavazhatnak a képviselők a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek idei költségvetési támogatásáról is. Szintén a házszabálytól eltérve tárgyalná az MSZP a május 9. Európa-nappá nyilvánítására vonatkozó indítványt. A házelnök tájékoztatása szerint a Fidesz jelezte, hogy eláll a napirend kiegészítésére tett 26 javaslatától, ha a parlament támogatja legalább a nemzeti emlékhelyekkel, a háziorvosokkal kapcsolatos önkormányzati képviselői összeférhetetlenséggel, és az egyházi áfa-visszatérítéssel összefüggő előterjesztései napirendre vételét.

Bánatában felgyújtotta a fegyverneki Jézus Krisztust