A tényfeltáró meztelen

Saját fegyverével ledöfni az ellent különös örömmel járó tevékenység, ne hagyjuk hát ki az élet által tálcán kínált lehetőséget! Az Élet és Irodalom megfellebbezhetetlen helyreigazításokba fulladt első nagy Orbán-ellenes rohama („bányaügy”) után ugyanis az újabb akciót figyelemre méltó érveléssel igyekezett fedezni a szerkesztőség. Mint azt már az óvodások is tudják, a hetilap azt állította, hogy az ellenzék vezetőjének felesége azóta eladott résztulajdonában levő kft. taggyűlésein Orbán Viktor – miniszterelnökként – tanácsokat adott, amelyek állami források megszerzését is érintették. Azóta kiderült, egy zsarolási kísérlettel tetézett válóper hordalékaként jutottak a lap szerint bizonyítékerejű dokumentumok a tényfeltáró kézbe, de sokan ma is biztosak abban, hogy a tokaji előadást is a politika rendezi. Az említett társaság helyreigazítást kezdeményezett arra hivatkozva, hogy a cikksorozatban jelzett időpontokban nem tartott taggyűlést: erre utaló adat egyébként a cégbíróságon sem lelhető fel, s a tagok is cáfolták a lap állítását. Az ÉS azzal védekezett – aminek az elsőfokú bíróság helyt is adott, folyt. köv. –, hogy mindez nem érinti a cikkek érdemi megállapítását, miszerint a volt kormányfő tanácsokkal látta el feleségét és üzlettársait.
Kövessük tehát az ÉS gondolatmenetét: teljesen mindegy, hiteles irat vagy hamisítvány a kancellária fejlécével ellátott, Orbán Viktor lejáratását célzó gyanúkampányterv, a lényeg, hogy az abban vázolt módszerek alapján zajlik a Fidesz elnökének besározása. Cigányozás, ügynöközés, feleségverés emlegetése mind ismerős, miként a Kósa Lajos elleni akció is a leírt koreográfiát követte. Persze annak a ténynek a rögzítéséért, hogy az MSZP és az időközi miniszterelnök a legaljasabb húzásokra is képes a hatalomért – ízelítőként elég dr. Kende könyvét és a célorientált idegengyűlölő kampányt („23 millió román”) felidézni –, nem érdemes tollat ragadni. Hiszen csak azért nyúlnak bátran ezekhez az eszközökhöz, mert ők megtehetik. Ez pedig a „független” sajtó és a véleménydeformáló médiaértelmiség bűne.
Miután a rejtélyes kampányterv utal a szőlőügyre és az Élet és Irodalomra is, a cikksorozatot jegyző (akarom mondani: elhelyező) újságíró különös megbízásának napvilágra kerülése alapjaiban rengeti meg a lap függetlenségének mítoszát. Kovács Zoltán főszerkesztő a sorozat indításától következetesen a politika által nem befolyásolt klasszikus tényfeltáró újságírói munkáról beszélt: Rajnai kolléga független, politikai érdek nélküli tevékenységét nyilván csak segítette az MSZP-s többségű megyei önkormányzattal többek között cikkek elhelyezésére kötött, közpénzből dotált szerződés. Mert – ugye? – mellékes, hogy Kovács tényleg kap-e közvetlenül instrukciókat a kancelláriától, a lényeg, hogy az ÉS tényfeltárása harmonikusan simul az MSZP korán kezdett kampányába. Az nem baj, ha időnként az ellenzék is a sajtó célkeresztjébe kerül – a tokaji borcsatát majd lejátssza a kft. és a lap a bíróságon, Orbán és a koalíció meg a bizottságban –, csakhogy nálunk a magát arcátlanul függetlennek nevező média a hatalom helyett is az annak demokratikus alternatíváját jelentő politikai erőt ellenőrzi. Így kerüli el a díjakkal teleaggatott tényfeltárók figyelmét, amikor a kormány éppen az adózók adatait másolja, vagy a ciklus legnagyobb, politikai körökig is elérő pénzügyi bűncselekménye nyomozásakor keletkezett iratokat darálja.
Az MSZP és az „SZDSZ” kórusban a függetlenségükre kényes publicistákkal újabban a kádári nosztalgia élesztgetésével vádolja a jobboldalt. Legyen egyszer igazuk: szerintem is van, ami Kádár idején jobb volt. Például az ÉS.