Baltakommandó

Egy festőnél laktam albérletben Budán. A festő nevét hagyjuk, azóta közismert avantgárd arc lett, akit abban az időben csúnyán meghurcoltak. Akkoriban nagyon szegény volt, és még arra a pénzre is nagyon rá voltak szorulva, amit én a cselédszobáért fizettem. Szóval a festő nagy becsben tartotta a lomtalanítási dátumokat, ott a Németvölgyi és a Stromfeld Aurél utca környékén. Amikor megkezdődött a nagy kirakodás, tarisznyát vett a vállára, és elindult vadászni. Akkori felesége hol nevetett, hol dühöngött a lószőrt vesztett fotelok, molyos kárpitok és a lyukas thonet székek láttán. De volt a zsákmányban ezüst gyertyatartó, ólomüveg váza és néha gyönyörűen vert csipketerítő-maradványok is. Ha felnézek a falra, egy kis dióbarna varrógépfiók függ a könyvespolcom mellett. Akkoriban guberáltam, kifényeztem, teliraktam képekkel és kis mütyürökkel, ma is a szoba egyik kedves darabja.
Mindez arról jutott eszembe, hogy tegnap hajnali háromkor még nem tudtam aludni, mert az ablak alatt guberáló kommandósok verték széjjel az aktuális zsákmányukat: televíziót, telefont, rádiót vagy mosógépet. Az utóbbi években itt Erzsébetvárosban, hordákban járnak a különítményesek, cigányok és magyarok vegyesen. Arról ismerszenek meg, hogy mindenkinek balta vagy feszítővas van a kezében. Ezzel indulnak harcba. Reggel, amikor kiléptem a kapun, azt láttam, hogy egy bizonyos személy hatalmas baltával egy vezetékes telefont tör apró szilánkokra. Ha jól láttam, ez a telefon az én spájzomból került ide, mint felesleg, de azt hittem, valakinek jó lesz, hiszen teljesen hibátlanul működő készülék. Most pedig valami kis bizgentyű kellhetett belőle, minek okán kibelezve, széttrancsírozva fekszik a járda szélén, paplanok és rozsdás locsolókannák társaságában. Tegnap délután már összeverekedett a két csapat. Az egyik egy hatalmas pótkocsis Mercedessel farostlemezeket és deszkákat gyűjtött, a másik utánfutóján régi hűtőszekrények kellették magukat. Azon érdemes eltűnődni, hogy a legközelebbi maszek kirakatában tündöklő ebédlőkredenc netán ezekből a fahulladékokból készül? Az ultramodern mosógépekbe tárcsás Hajdú-alkatrészeket szerelnek? A riválisok ütötték-verték egymást, hadonászva a szekercékkel és feszítővasakkal, nyilván az győzött, aki hamarabb jutott egy Munkácsy Colorhoz. Itt a tarisznyás emberek már semmire nem mennének. Labdába sem rúgnának. Itt, ha meglátnak egy amatőrt, aki függönyrojtok vagy fakult gobelinképek után kutat, arra szabályosan rávicsorognak. Először. Aztán jött a metakommunikatív üzenet: „Tűnés, köcsög, itt komoly biznicelés folyik”. Szerintem a tarisznyások nem várják meg a harmadik fokozatot, hanem lelépnek. Az egész lomtalanítási akció átalakult valamiféle megélhetési túlélőshow-műsorrá. Nem minden alap nélkül jutnak eszünkbe Mad Max-féle víziók. Amikor ne adj’ isten, kimerülnek az energiaforrások, amikor nem ég a villany, nincs fűtés, leállnak az autók, akkor jönnek az utcai harcosok a furkósbotokkal, baltákkal és feszítővasakkal. Aztán kezdődik a darwini evolúció második felvonása. Ebből afféle próbabemutatót, mondhatni, annak modellezett vízióját láthatjuk mostanában. Nincs ennek különösebb jelentősége, csak egy kis figyelmeztetés. Parányi mutatvány. Ez is lehetséges, a huszonegyedik század elején. A nyers erő, a bandába verődött erőszak, amint megharcol egy Szaratov hűtőszekrényért. Később veszik miniszterelnökünk rejtett üzenetét is: elvesszük a gazdagoktól és odaadjuk a szegényeknek. Gazdagtól lopni nem bűn. Mi és a rendőrség majd elfordítjuk a fejünket.