Elkésett nekrológ

Csak jó másfél hónapnyi késéssel jutott el hozzám a hír, hogy május 5-én elhunyt Zahoránszky Ibolya, Máramarossziget magyarságának kivételes energiával és szervezőkészséggel megáldott nagyasszonya. Három éve egy nyári este érkeztünk meg – jókora késéssel – a Duna TV stábjával az Iza-parti városba. A Hollósy Simon Művelődési Egyesület házában fogadtak bennünket a helyi magyar politikai-szellemi élet képviselői. A rövid beszélgetés alatt meggyőződhettünk arról, hogy ebben a végvidéki városban (ahol mintegy 15 százalékot tesz ki a magyarok aránya) milyen áldozatos munkára voltak képesek az elmúlt évtizedben. Szórvány körülmények között a művelődési egyesület nemcsak ápolni tudta a város magyar történelmi és kulturális emlékeit (van belőlük bőven 1848 gazdag hagyományától kezdve a festő Hollósy Simonig és a költő Juhász Gyuláig), hanem kórust szervezett, kiállításokat, irodalmi esteket és előadásokat rendezett. Időszaki kiadványt jelentettek meg Máramarosi Hírnök címmel. Röviden szólva: fölélesztették újra a magyar kultúrát egy olyan vidéken, ahol már nem sok jövőt jósoltak neki.
Mindennek első számú motorja volt Ibolya asszony, aki nagy türelemmel és hallatlan következetességgel végezte munkáját, elnöke volt a Hollósy egyesületnek, szerkesztette a kiadványt, tervezte a rendezvényeket, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnökségének tagjaként országos szinten is részt vett a munkában. A szigeti magyaroknak nagy álma még azon az őszön beteljesült, amikor ott jártunk. Megnyitotta kapuit a főtér egyik épületében a várva várt magyar gimnázium, mely a helyi hagyományokhoz hűen Leövey Klára nevét vette föl. Talán a pécsi hasonnevű gimnáziumot jobban jegyzik az iskolai eredményeket számon tartó krónikák, de máramarosszigeti névrokonának kulcsszerepe lehet egy nehéz sorsú régió magyarságának az életében. A búcsú és emlékezés szavai mellé ezt a biztató gondolatot akartam tenni, mert meggyőződésem, hogy Zahoránszky Ibolyát a jövő reménye ösztönözte sokoldalú munkája során.