Furcsán ért véget Nagy Péter Pál főigazgatói megbízatása a Szent János Kórházban. A rendkívül súlyos pénzügyi válság miatt a tulajdonos fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága először közös megegyezéssel megszüntette munkaviszonyát, majd ezt a döntést visszavonta, s fegyelmit indított ellene. De ekkor Nagy Péter Pál már megvált posztjától. Ezért az önkormányzati bizottság az ügyészséghez fordult, s ezután indult a most is zajló rendőrségi nyomozás. Az átvilágítást végző cég jelentése szerint a főigazgató olyan ügyleteket bonyolított le, amelyek rendkívül előnytelenek voltak a kórháznak.
Nem sokkal a Szent János Kórházból való távozása után Nagy Péter Pál a fővárosi MÁV-kórház főigazgatói posztját kapta meg. Kinevezését azonban csakhamar visszavonták, s menesztették Magyari Lászlót, a gazdasági minisztérium államtitkárát, aki nem egyeztetett a kinevezésről a miniszterrel.
Most a tatabányai Szent Borbála Kórház főigazgatói posztjára pályázik Nagy Péter Pál – értesültünk.
Dolgozói értekezleten számolt be tegnap az utóbbi évek tevékenységéről a tatabányai intézmény jelenlegi főigazgatója, Móroczné Tóth Ildikó – akit határozatlan időre neveztek ki 2001 februárjában. Elmondta: az intézmény ledolgozta egymilliárd forintos adósságállományát, s négy év alatt több mint 500 milliós beruházást hajtottak végre önerőből. Saját forrásból új gépeket, műszereket vettek, jelentős jutalmakat fizettek a dolgozóknak, mára pedig pénzügyi tartalékot is képeztek.
Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke is megjelent a munkaértekezleten. Elmondta: érthetetlen, hogy egy sikeres főigazgatót megpróbálnak eltávolítani.
Foglalkozása: örökös főigazgató?
Ismét kórház-főigazgatói posztra pályázik a budapesti Szent János Kórház egykori vezetője, Nagy Péter Pál, noha ténykedése alatt az intézmény mintegy 800 millió forintos adósságot halmozott föl. Az ügyben ismeretlen tettes ellen rendőrségi nyomozás folyik, hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. Nagy Péter Pál nemrég a MÁV-kórház vezetőjeként bukkant fel rövid időre, most pedig a tatabányai Szent Borbála Kórház főigazgatói tisztségét szeretné elnyerni.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!