A német Aldi diszkontlánc megkezdte 140 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központjának építését Biatorbágy mellett, az M1-es út közelében. A Németországban a Lidl előtt piacvezetőnek számító társaság már a leendő munkatársait is keresi. A közép- és felső vezetők várhatóan egy-másfél évet töltenek majd Németországban, amelyből arra lehet következtetni, hogy az Aldi – hasonlóan a Lidlhez – csak többéves itt-tartózkodást és hálózatépítést követően jelenik meg a vásárlók előtt.
Vagyis a számítások szerint legkorábban 2006 végén vagy inkább 2007 elején indítja útjára keménydiszkont-hálózatát.
A hazai tulajdonú egyéni vállalkozások által üzemeltetett kiskereskedelmi üzletek számának csökkenése 2005 első negyedévében felgyorsult. A KSH friss adatai alapján az idei első negyedévben a hazai kis boltok száma 450-nel lett kevesebb. Szakértők szerint az Aldi betelepülése is ezt a folyamatot erősíti. S mivel a kisebb üzletek nagyobb hányadban magyar árut forgalmaznak, számuk csökkenése további közvetett munkahelyvesztést von maga után. A lakosság ráadásul a helyi vásárlásról egyre inkább a távolabbi vásárlásra és készletek felhalmozására kényszerül, s ennek további hátránya a túlcsomagolás növekedéséből származó hulladék mennyiségének emelkedése. Az egyéni kiskereskedelmi üzletek számának jelentős csökkenése után mindemellett várható, hogy a hipermarketek áremelési szándéka felerősödik.
Liberális bírálatok kereszttüzébe került az American Eagle Sydney Sweeney-féle farmerreklámja
