Iratgyűjtések és meghallgatások

Török László
2005. 06. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vizsgálnák Gyurcsányék szerződéseit



A balatonőszödi kormányüdülő 38-as számú villájának eladásával, a Budapest belvárosában található, Szalay utcai Képviselői Klub lízingszerződésével, a Motim Rt. privatizációjával, valamint a Hungalu Rt. vállalatcsoport cégeinek eladásával összefüggő szerződéseket is bekéri az Apró–Gyurcsány-vizsgálóbizottság a további munkájához. Erről a testület tegnapi ülésén született egyhangú döntés. Az előbbi két ügylettel kapcsolatos dokumentumok ügyében a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordulnak, míg a másik két tranzakcióról az ÁPV Rt.-től várnak információt. Szijjártó Péter, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke utalt arra, hogy bár a testület előző tanácskozása után elküldött levelükre – nyilván az idő rövidsége miatt – még nem kaptak választ a miniszterelnöktől, ám a fenti négy ügyben már megjelentek olyan sajtónyilatkozatok, amelyek alapján nyilvánvaló, hogy e tranzakciókban részt vett Gyurcsány Ferenc érdekeltségi köre. Szijjártó előre vetítette, hogy ezen ügyletekkel összefüggésben a vizsgálóbizottság meghallgatja majd Szilvásy Györgyöt, Gyurcsány korábbi üzlettársát, a kormányfő mostani kabinetfőnökét, Szabó Pált, a Hungalu korábbi vezérigazgatóját, továbbá a Motim menedzsmentjét.
Ismert, hogy a vizsgálóbizottság parlamenti határozatban rögzített feladata egyebek mellett annak tisztázása, mely állami tisztségviselők, állami tulajdonú társaságok vezetői közreműködésével vált a közvagyon egy jelentős része a miniszterelnök és anyósa, Apró Piroska nevével fémjelzett érdekkör magánvagyonává.




Július 6-án kérdezhetik Orbánt





Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.