Gyanúsítottként kihallgatták tegnap a Pest megyei rendőrségen R. Zsoltot, mert vélhetőleg május végén ő szállította az üzletekbe a szalmonellás disznósajtot – tudtuk meg Lukácsi Zsuzsától, a főkapitányság szóvivőjétől. A férfi ellen ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt indult eljárás. Ez a vétség egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható. A szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt többet elárulni az ügyről. R. Zsolt szabadlábon védekezik.
Lapunk más forrásból arról értesült, hogy a gyanúsított korábban gépkocsivezetőként dolgozott a hústermékek forgalmazásával foglalkozó Olcsó Hús Kft.-nél. A férfi a fertőzött árut a budapesti Lehel piacon vásárolta ismeretlenektől, majd saját szakállára terítette az üzletekben. Lebuktatásában a rendőrség által meg nem erősített sajtóhírek szerint jelentős szerepet játszott egy magánnyomozó is.
A Pest megyei ÁNTSZ május 23-án tett feljelentést ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot a szalmonellás disznósajt ügyében. A romlott készítmény hét embert betegített meg Nagymaroson és Dányban. Az eseteket a háziorvosok jelentették a szakhatóságnak. A panaszosok mind valamelyik CBA áruházban vásárolták a húskészítményt, amelyből mintát vettek, s a laboratóriumi vizsgálat után bebizonyosodott, hogy szalmonellás. A csomagoláson gyártóként a törökszentmiklósi Surjány Hús Kft. címkéje szerepelt. Az árut – a megjelölés szerint – az Olcsó Hús Kft. forgalmazta. Az ÁNTSZ utasítására a maradék harminc kilogramm disznósajtot bevonták a boltokból. Kiderült azonban, hogy a disznósajt címkéje hamis adatokat tartalmaz, ezért az ÁNTSZ az Olcsó Hús Kft.-t egészségre káros, engedély nélkül gyártott, hamis címkével ellátott élelmiszer forgalmazása miatt feljelentette. Ennek a cégnek a tulajdonosa szintén a rendőrséghez fordult azzal, hogy valakik – visszaélve az Olcsó Hús nevével – megtévesztő felirattal ellátott terméket adtak át a kereskedőknek.
A Surjány Hús Kft. ötszázezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, miután egyértelműen bebizonyosodott, hogy élelmiszer-hamisítás történt. A laboratóriumi vizsgálatok végeredménye alátámasztotta, hogy a fertőzött disznósajt nem a Surjány Hús Kft. üzeméből származik. A minták egyikéből sem tudtak kimutatni se szalmonellát, se más kórokozót.

Lángokban a hulladéktelep – kétezer négyzetméteren pusztít a tűz Székesfehérváron