Útonállók fosztották ki szerda reggel a Richter Gedeon Rt. kamionját az orosz főváros közelében, a Rigába vezető autóút egyik parkolójában. A hat támadó két Zsiguliból ugrott elő. Kihasználva, hogy a Renault teherkocsi vezetője rövid időre kiszállt a járműből, elektromos sokkolóval harcképtelenné tették a rakomány kocsiban várakozó őrét – tájékoztatta lapunkat Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Rt. szóvivője. Elmondta: az őrt ezután elszállították a közeli erdőbe, ahol kitették, és otthagyták. A kamiont a sofőrrel együtt magukkal vitték. Miután a szállítmányt megszerezték, bántatlanul elengedték a vezetőt, és az üres kamiont is elhagyták. A biztonsági őr az erdőből begyalogolt a legközelebbi településre, és feljelentést tett a rendőrségen. A sofőr a kifosztott kamiont már tegnap elvitte a mityinói vámraktárba. A gyógyszergyártó cég információi szerint a gépkocsivezető és az őr jól vannak, rendőrségi meghallgatásuk lapzártakor még tartott. Beke Zsuzsa közölte azt is, hogy az egyik orosz gyógyszer-nagykereskedő megrendelésére útnak indított rakomány nagy részét vérnyomáscsökkentő szerek tették ki. Olyan pszichotrop anyagok azonban nem voltak benne, amelyek a rablók különös érdeklődésére tarthatnak számot. Meglehet, hogy azt sem tudták, miféle zsákmányra tettek szert.
A Richtert nem érte kár, ugyanis a hatszázezer dollár (122 millió forint) értékű rakományra biztosítást kötöttek. A Richter történetében néhány évvel ezelőtt is előfordult egy hasonló rablás – tette hozzá a szóvivő.
Követségi segítség.