Sírva szorítottam magamhoz a fiamat, egy darabig szólni sem bírtam, majd megígértem, hogy segítek neki – nyilatkozta rögtönzött sajtótájékoztatóján Pelé, az egykori futballsztár, miután meglátogatta a Sao Pauló-i rendőrség drogellenes igazgatóságán fogva tartott, 35 éves fiát – adta hírül a Reuters.
A háromszoros világbajnok Pelé, akit a brazilok a focitól való visszavonulása után évekkel is nemzeti hősüknek tekintenek, elmondta: rettenetesen bántja, hogy míg az elmúlt években minden erejét a dorgellenes kampányokra fordította, addig nem vette észre, hogy mi történik a saját háza táján.
Az Edinhóként ismert profi játékost, Edson Cholbi Nascimentót 51 társával együtt hétfőn fogták el a Sao Paulótól hetven kilométerre lévő Santos kikötőjében. Egy, az ügyvédjének címzett levélben azt írta: a marihuána rabul ejtette, de semmi köze nem volt a drogkereskedéshez.
A rendőrség viszont azt állítja, hogy olyan telefonbeszélgetéseket rögzítettek, amelyek szerint Edinhónak kokaindílerekkel volt dolga. Edinho saját bevallása szerint tinédzser korában kóstolta meg a kábítószert. Nyolc éven át csatárként játszott apja volt klubjában, a Santosban. Hat éve befejezte profi pályafutását. Ugyanebben az évben gondatlanságból elkövetett emberöléssel is megvádolták, mert 1992-ben részt vett egy illegális gyorsulási versenyen, ahol egy motorbiciklis életét vesztette. Ekkor csúszott ki lába alól a talaj. Súlyosan megsérült a térde is, és depresszióba süllyedt. Nagyon sajnálja, hogy rossz példával szolgált – áll a közleményben. Edson Nascimentót drogkereskedelemmel gyanúsítják, és akár tizenöt év szabadságvesztésre is ítélhetik. Az ügyvéd szerint van remény arra, hogy védencét óvadék fejében szabadlábra helyezzék.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
