Megszűnik a patikai egységár

2005. 06. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszűnik a recept nélkül kapható gyógyszerek egységes patikai ára. Ugyanazért az orvosságért tehát eltérő összeget kérhetnek majd az egyes gyógyszertárakban – az ezt lehetővé tévő törvénymódosító javaslatot tegnap fogadta el az Országgyűlés egészségügyi bizottsága, s hamarosan a parlamentben is szavaznak róla a képviselők.
A módosítás szerint a patikák a kiskereskedelmi árrésből adhatnak kedvezményt. Az árak felszabadítása tehát nem jár drágulással. Az Egészségügyi Minisztérium a döntés árcsökkentő hatását hangsúlyozza, míg a patikusok arra hívják fel a figyelmet, hogy vidéken drágább lesz a medicina, illetve hogy a kistelepüléseken lévő gyógyszertárak fokozatosan tönkremehetnek. Parázs vita folyt egyébként a témáról az utóbbi hetekben. Az egészségügyi tárca ugyanis teljesen szabadárassá tette volna a vény nélkül kapható szereket. Ekkor a nagykereskedők és a patikusok bármekkora árrést alkalmazhattak volna, azaz a beteg térítési díját akár az egekbe is emelhették volna. Ezt a javaslatot azonban mereven elutasították a patikusok és a gyógyszergyártók.
Elfogadták a képviselők tegnap azt a módosítást is, amely lehetővé teszi, hogy azok a gyógyszerészek, akik legalább öt évre vállalják a 24 órás nyitva tartást, bevásárlóközpontban nyithassanak patikát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.