Pénzügyi vállalkozások: kisebb profit

2005. 06. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevesebb profitot realizáltak a pénzügyi vállalkozások az idei év első negyedévében, mint a tavalyi hasonló időszakban – áll a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) felmérésében.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének mérlegadataiból kiderül, hogy a lízing-, faktoring-, pénzkölcsönzési tevékenységgel foglalkozó cégek 2005 első negyedévében 10,693 milliárd forint adózott profitot értek el. A kimutatás szerint ez csaknem hét százalékkal kevesebb, mint 2004 hasonló periódusában. Ugyanakkor e vállalati szegmens adóterhelése 969 millió forinttal emelkedett; ez a tavalyi adat több mint másfélszerese. A felügyeleti összesítés szerint a szektor összesített mérlegfőösszege egy év alatt 31,6, 2004 végéhez képest pedig 2,8 százalékkal bővült és 2005. március 31-én elérte az 1683,427 milliárd forintot.
A PSZÁF anyagában rávilágít arra is, hogy a szektor kamateredménye 24,2 százalékkal bővült, működési költségei pedig több mint 30 százalékkal nőttek, s az értékvesztés és a kockázati céltartalék állományának változása 5,641 milliárd forinttal rontotta az eredményt. A források állományában tovább emelkedett a banki pénzügyi kölcsönök aránya: a tavaly év végi 83,3-ról 84,1 százalékra. A saját tőke részaránya viszont mérséklődött. A pénzügyi vállalkozások öszszesített saját tőkéje március végén 138,7 milliárd forintot tett ki, éves szinten 9,3 százalékkal növekedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.