Új oligarchaperek Moszkvában?
Moszkva. Alig egy héttel a Jukosz egykori két főrészvényesére kiszabott bírósági ítélet után újabb pereket ígért az oligarchák ellen az NTV csatornának nyilatkozva a főügyész első helyettese. Vlagyimir Kolesznyikov az olajtársaság vezetésének egy részét komoly, a bérgyilkosság szervezéséért már elítélt volt biztonsági főnök, Szergej Picsuginéhoz hasonlítható bűncselekményekkel gyanúsította meg. Név szerint említette az Izraelben tartózkodó jelenlegi elnököt, Leonyid Nyevzlint, akinek – mint fogalmazott – vér tapad a kezéhez. (S. G.)
Kiadták az al-Kaida harmadik emberét
Iszlámábád. Pakisztán kiadta az Egyesült Államoknak bűnvádi eljárás céljából az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat hármas számú vezetőjének tartott Abu Faradzs al-Libit, akit a pakisztáni elnök elleni két merénylet miatt köröztek. (MTI)
Hága vizsgálja a darfúri bűnöket
Hága. A hágai Nemzetközi Bíróság vizsgálatot indít a szudáni Darfúrban elkövetett háborús bűnök ügyében. A törvényszék közleményében leszögezte, hogy a vizsgálat „pártatlan, független” lesz, és főként a legsúlyosabb bűntettekre fókuszál – számolt be a CNN. Darfúrban az elmúlt két év háborúskodása egyes becslések szerint 180 ezer áldozatot követelt. (MN)
Strasbourgban a magyarverésekről
Strasbourg. A Vajdaságba települt szerbek vertek véresre őshonos magyarokat pusztán azért, mert anyanyelvükön beszéltek – hangzott el Becsey Zsolt fideszes/néppárti europarlamenti képviselő tegnap késő délutáni felszólalásában Strasbourgban, ahol a szocialista Tabajdi Csaba arra figyelmeztette az Európai Parlamentet, figyeljen oda, mi történik a Vajdaságban, nehogy Kasza József, a VMSZ elnöke koncepciós politikai per áldozata legyen. (L. I.)
Bizonytalan üzenet Észak-Koreának
Washington. Korainak nevezte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter arról beszélni, hogy Washington az elkövetkező hetekben dönthet a vitatott észak-koreai atomprogram ügyének az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé tárásáról, ellentmondva ezzel a Donald Rumsfeld környezetéből származó információknak.
Az ázsiai körúton tartózkodó védelmi miniszter kíséretében lévő egyik magas rangú amerikai védelmi minisztériumi tisztségviselő úgy nyilatkozott, hogy június végéig valószínűleg döntenek arról, hogy a Phenjan atomprogramja körüli vitát a BT elé tárja-e. (MTI)
Jobboldali támogatás Ukrajnának
Prága. Támogatásukról biztosították Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz és a Kereskedelmi Világszervezethez a visegrádi csoport négy országának jobbközép pártjai. Az erről szóló nyilatkozatot hétfőn írta alá Prágában a négy párt vezetője, valamint Roman Bezszmertnij ukrán kormányfőhelyettes. Magyar részről a dokumentumot Orbán Viktor, a Fidesz elnöke látta el kézjegyével. (MTI)
Ukrajna fuldoklik az államadósságban, Brüsszel az európai polgárok pénzéből segítene be a törlesztésbe
