Szavazási útmutató

Láttunk már példát arra, hogy a jobboldal elveszítsen egy megnyertnek hitt mérkőzést. Sőt, e politikai alakulat rosszindulatú vélekedések szerint arra a bravúrra is képes, hogy tizenegyesből öngólt rúgjon. Ilyen mutatvány lenne, ha négy nap múlva Szili Katalinnak hívnák a parlament által megválasztott következő köztársasági elnököt.
Újságírók, elemzők kész tényként kezelik, hogy az elnökválasztás harmadik fordulójában az ellenzék jelöltje, Sólyom László több voksot szerez, mint szocialista riválisa. Magam is ezt sugalltam két napja ezen az oldalon – meglehet, elhamarkodottan. Az emberi tényezőt kiiktató hideg számítgatás alapján kétségkívül az Alkotmánybíróság első elnökének áll a zászló. Az MSZP 178, a jobboldal (Fidesz, MDF és a belőlük kivált függetlenek) 188 képviselői hellyel rendelkezik, így Szili a döntő körben akkor is alulmaradna, ha a tilalmat kijátszva az úgynevezett SZDSZ vele szimpatizáló politikusai felveszik a szavazólapot. (Tévedés volt azt hinni, hogy a szabad demokraták bojkottja Sólyomnak kedvez; lelkiismereti szavazás esetén tőlük ő kapott volna több voksot.)
Csakhogy lehetnek kivételes helyzetek, amikor nem pusztán a matematika rideg törvényei döntenek el egy politikai kérdést. A köztársasági elnök megválasztása tipikusan ilyen, hiszen erről titkos szavazással határoz a parlament. Ez nemcsak a frakciófegyelem kikényszerítését gátolja, de a nyilvánosság kontrollját is kiiktatja. Ilyenkor úgy foglal állást a képviselő, hogy döntésének egyetlen kontrollja a saját lelkiismerete. Vitás esetben pedig könnyen kiszolgáltatottá válhat a honatya a különféle spekulációknak, melyekkel szembe egyedül úri becsületszavát szegezheti. Nem véletlen, hogy felvetődött: egyes képviselők bemutatnák, miként is voksoltak. A szocialisták ugyanis lassan már nem is titkolják, hogy átszavazókra vadásznak az ellenzéki padsorokban; ha csak néhány „beszervezési kísérlet” sikerrel jár, a mérleg már át is billent Szili Katalin javára. Hírlik, a próbálkozás nem reménytelen. Néhányan tudni vélik, Dávid Ibolya most egyenlíti ki a számlát az MDF-frakció megtartásáért nyújtott házelnöki segítségért. Mások a választókerületi elnökségért vívott harcban alulmaradt fideszes képviselők pártvezetés elleni bosszújáról beszélnek. (A Fideszből kivált Balogh Gyula Szilire akar szavazni.) Állítólag a híres baranyai lobbi is gőzerővel dolgozik a háttérben. Kicsinyes alkukról, sértett emberekről szólnak a hírek. Ez a kupeckedés méltatlan a köztársasági elnöki intézményhez, bár jól jellemzi a mai magyar közéletet.
Ne legyenek kétségeink, Szili bukását ugyan sokan nem bánnák a szocialista pártban, de az időközi kormányfőnek sem érdeke, hogy jelöltjük kudarca megroppantsa a koalíciót, és nehezen kezelhető helyzetet teremtsen az MSZP-ben. Ezzel szemben a jobboldal mintha félszívvel sorakozna föl Sólyom mögött. Talán azért, mert egyes képviselői öntörvényű személyiségnek tartják (ha ez a baj, akkor tényleg tessék Szilire szavazni), vagy gyanút kelt bennük a „liberális értelmiség” lelkesedése (miért ne tehetnének egyszer ők is jót a nemzettel?).
Az államfőválasztás józan ésszel felmérve kihagyhatatlan ziccer az ellenzéknek. Könnyen olyan személyt juttathat a Sándor-palotába, akit életműve és értékrendje alapján fenntartások nélkül támogathat, s aki minden objektív mérce szerint alkalmasabb a politikai rivális jelöltjénél. Ezzel a választási esélyeket is befolyásoló csapást mér a koalícióra, de a köztársaságnak is nagy szolgálatot tesz. S ehhez semmi mást nem kell tenniük a jobboldali képviselőknek, mint a jövő héten három alkalommal (de az utolsó körben mindenképpen!) felvenni a szavazólapot, majd két egymást metsző vonalat elhelyezni a Sólyom László neve melletti kis kockába. A 2002-ben a Fidesz–MDF-szövetségre szavazó kétmillió választó a többi közt ezért küldte őket a parlamentbe. Ugye, menni fog?