Szili: Az eredmény önmagáért beszél

Török László
2005. 06. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gratulálok Sólyom Lászlónak. Nem kudarc, ami történt, hanem nemes vetélkedés volt, a harmadik forduló bárhogyan alakulhatott volna – mondta Szili Katalin a keddi köztársaságielnök-választást követően. – Biztos vagyok abban, hogy azzal a társadalmi támogatottsággal, amit élvezek, a következő időszakban is lesz alkalmam és lehetőségem a politizálásra, pozíciótól függetlenül – fogalmazott az Országgyűlés elnöke, aki az MSZP köztársaságielnök-jelöltje volt. Hozzátette: szerdától házelnökként folytatja munkáját. Kiemelte: bármerre is járt az elmúlt időszakban, példaértékű erkölcsi támogatást, segítséget és szeretetet kapott. A láthatóan csalódott Szili Katalin kérdésre válaszolva közölte: az elmúlt két napban történtek után a koalíció mindkét pártjának el kell végeznie az elemzéseket, és hozzá kell látni a szükséges következtetések levonásához.
– Az eredmény önmagáért beszél, Sólyom László megnyerte a köztársaságielnök-választást, szükségtelennek tartom, hogy a számok különleges elemzésével foglalkozzam – válaszolta újságírói kérdésre. Megjegyezte: bízott a győzelemben, és a háromszavazatnyi különbség ismeretében erre esélye is volt. Hangsúlyozta: nem gondolja, hogy hiba volt nem visszalépni a harmadik forduló előtt. Szili Katalin arra is emlékeztetett, hogy a szocialista frakció mindkét alkalommal teljes egészében mögötte állt, és korábban egy kongresszusi döntés is született a támogatásáról. A házelnök kérdésre válaszolva nem kívánt foglalkozni azzal, hogy az SZDSZ-frakció túlnyomó többsége nem szavazott rá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.