Mint volt oktatási miniszter, mit szól ahhoz, hogy a Magyar Bálinték által kidolgozott és a balliberális többségű parlament által megszavazott felsőoktatási törvény Mádl Ferenc államfő kezdeményezésére az Alkotmánybíróság elé kerül?
– Nem vagyok meglepve. A tervezettel kapcsolatban e helyütt is már hónapokkal ezelőtt többször kifejtettem szakmai és alkotmányos aggályaimat, amelyekre profeszszortársaimmal együtt az elnök úr figyelmét is felhívtuk. Magyar Bálint pártpolitikus, az SZDSZ frontembere, aki oktatási miniszterként is pártja szélsőségesen liberális politikáját képviseli és valósítja meg. Úgy gondolom, hogy ez nagy kárt okoz az egész magyar kulturális életben, a jövőt tekintve pedig súlyos következményei lesznek: önértékelési zavarokkal küszködő, helyüket nem találó, a közösségi értékeket nem ismerő fiatal fiúk és lányok sokasága, szétesett, szolidaritást nem ismerő társadalom. 2002-ben, amikor átadtam a minisztériumot, folyamatban volt az alapképzés bevezetésének előkészítése, készen volt a felsőoktatás finanszírozásának programja, a XXI. század iskolája című iskolafelújítási program, a pedagógusi életpályamodell, a kutatás finanszírozásának programja. Mindezeket félretették, és a folyamatosság helyett egyfajta reformmegszállottság vezette a minisztérium munkáját. Látjuk, hogy ez mire vezet. A magyar oktatásügy súlyos helyzetben van, számos iskola a csőd szélén áll, miközben hihetetlen mennyiségű közpénz folyik el. Ezt a folyamatot sok helyütt már a sokat tűrt pedagógusok sem tudják befolyásolni, menthetetlenül csúszunk a lejtőn. A pedagógus szakmai szervezetek és a szakszervezetek folyamatosan tiltakoznak, de Magyar Bálinték egyszerűen elengedik a fülük mellett ezeket a véleményeket. Szervezetlenség, kapkodás és a koncepció hiánya jellemzi a minisztérium vezetését. A botrányoknak – és a sok esetből gondoljunk most csak az érettségire – nincs következménye és nincs felelőse. Magyar Bálint, aki csak a kormánykoalíciót összetartó pártpolitikai alku következtében maradhatott a helyén, mára a bizonytalan és kiszámíthatatlan, a következményeket figyelmen kívül hagyó, a felelősségét nem vállaló oktatásirányítás szimbólumává vált. De végső soron éppen ez a hatalomhoz a végletekig ragaszkodó, elvtelen alku tehető felelőssé az áldatlan állapotokért a kormányzás minden területén.
– Mit gondol arról, hogy a szociálliberális kormányzás alatt a kultúra más területei is minduntalan összekapcsolódnak a közpénzből történő finanszírozási botrányokkal?
– Ezt elszomorítónak és elképesztőnek tartom. Mindannyian felháborodva olvastuk a híradásokat arról, hogy a forgatása idején nagy nyilvánosságot kapott Sorstalanság című film készítése során kétszázmillió forint közpénznek egyszerűen nyoma veszett, a film forgatása szünetelt. Érthetetlen, hogy nem tett feljelentést senki a rendőrségen, s hogy azóta sem lehet tisztán látni az ügyben. A filmszakma az egyik botrányból a másikba keveredik, most épp a Magyar Mozgókép Alapítvány pályázati pénzelosztási gyakorlatán – s nem a filmeken – ámulhat a közönség. Úgy tűnik, hogy ipari méretekben zajlik a baloldali klientúraépítés. De említhetném az Magyar Írószövetség körül kialakult áldatlan helyzetet, amelyben úgy látszik, a kormányzat erősíti a szövetségből kiváltakat abban a törekvésükben, hogy új szervezetet alakítva részt követeljenek maguknak a székházból, ami – például a MÚOSZ épületét és a többi újságíró-szervezet mostoha sorsát látva – meglehetősen szokatlan eljárás. De hozhatunk példát az oktatás területéről is: a kakaóbiztos számítógépek, a sulinetes digitális fényképezőgépek vagy éppen a Nemzeti Felnőttképzési Intézet pályázatai, ahol a kormányhoz barátságos, a hatalmat kritika nélküli kiszolgáló médiumok közpénzből százmilliókhoz juthattak. És ha már a nyakunkon a nyár, kíváncsian várom, mikor derül ki, hogy az idegenforgalom fellendítésének jelszavával a kormány és a fővárosi vezetés prominenseihez kötődő szervezők és ügyfeleik újra megrendezik-e a fővárosban az adófizetők pénzéből a tavaly elhíresült utcazenei fesztivált, amely a híradások szerint néhány hajléktalanon kívül senkit sem érdekelt.
– Az ön által említett vagy szó nélkül hagyott példák is azt mutatják, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció a választások szempontjából jól gondolkodik: megfizeti azokat az embereket, csoportokat és intézményeket, akik és amelyek érdemben tudják befolyásolni a baloldali pártok útját a hatalomhoz. Sokan gondolják, a 2002-es választási kampány és a baloldali győzelem bebizonyította, hogy a győzelemhez nem feltétlenül a tisztességes út vezet. Nem kellene ezt fontolóra venni a jobboldalon is?
– A polgári jobboldal nem választhat és nem is választ ilyen utat. Erős meggyőződésem, e rövid távú gondolkodás csak egy parlamenti ciklust – azt is nehezen – biztosít a jelenlegi kormánypártoknak. A tisztességtelenség hosszú távon nem kifizetődő, a közélet lezüllesztése komolytalan és felelőtlen politizáláshoz vezet. És ezt az emberek is tudják. Az oktatás, a tudomány, a kultúra finanszírozásának soha nem lehet célja csupán egy választás megnyerése. A tudománytól az oktatási rendszeren keresztül a művészetekig működő intézmények mind önálló rendszerek, amelyek saját belső törvényeik szerint működnek, s torzulás nélkül nem állíthatóak a pártpolitika szolgálatába. A balliberális politika ezeken a területeken való működése a polgári oldal számára nemhogy nem jelent követendő gyakorlatot, de egyenesen elfogadhatatlan. Hadd mondjak önnek egy példát: 2001-ben létrehoztuk a kutatás és fejlesztés finanszírozásának egy olyan rendszerét, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programot, amelyről a legnagyobb elismeréssel szóltak a jobb- és baloldali értelmiségiek, sőt a világsajtó is. Mi kellett ehhez? Világos koncepció és hiteles, hozzáértő, megvesztegethetetlen emberek. Tudom, a választásokat ennek ellenére elvesztettük, de ennek a rendszernek a hitelessége és presztízse máig hat, és hatni fog 2006-ban is! A Medgyessy-kormány első dolga volt, hogy szétzilálta a rendszert, a döntéshozó testületekből világhírű akadémikusokat távolított el.
– A nemzeti oldal a közéletnek szinte minden területén jelentős hátrányban van. Intézményeinek száma csekély, a nyilvánosságban való jelenléte enyhén szólva is korlátozott, szinte csakis ellenséges közegben szólalhat meg, beleértve a közpénzből fenntartott médiumokat és a kereskedelmi csatornák közszolgálati műsoridejét. A kiegyensúlyozásra történő kísérletek a másik oldal és médiája hisztérikus reagálása következtében eddig minden esetben kudarcba fulladtak.
– A polgári oldalra ezen a területen is óriási feladat vár. Megengedhetetlen, hogy a közélet legfontosabb kérdéseiről szinte kizárólag a baloldal szája íze szerint értesüljön a közvélemény, ezért egy kormányváltás után azonnal hozzá kellene látnunk a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételeinek megteremtéséhez, a nemzeti oldal intézményeinek megerősítéséhez. Azt pedig, hogy ehhez mit szól majd a balliberális sajtó és politika, észszerű figyelmen kívül hagyni, ez ugyanis nem pártpolitikai probléma, hanem a nemzet közösségének egészét érintő kérdés. Az újságokban, a folyóiratokban és az elektronikus médiában a vélemények és gondolatok sokszínű bemutatását a baloldal ma meg tudja akadályozni, ez azonban tarthatatlan. És akkor még nem is szóltam arról a talán még súlyosabb gondról, amit körülbelül egy éve egy osztrák publicista vetett fel, hogy szerinte a magyaroknak az utcára kellene mennie, mert a magyarországi sajtó túlnyomórészt külföldi tulajdonba került. Gondoljon csak bele, hogy akkor, amikor az Európai Unióban a tagországoknak létérdeke a nemzeti érdekeik hangsúlyos képviselete, akkor Magyarországon a világ folyamatairól beszámoló és azokat értékelő média tulajdonosai külföldiek! És ehhez még hozzáadódik, hogy a hazai események, értékelések is javarészt baloldali szűrőkön keresztül jutnak el az emberekhez. A XXI. század soha nem látott mértékben a média világa. A kiegyensúlyozott tájékoztatás nemzeti kérdés.
– A balliberális oldal azonban nemcsak saját intézményeket épített fel és oldotta meg azok finanszírozását, hanem nemzeti kitüntetések formájában is elismerte a hozzájuk kötődő értelmiség ténykedését. A kormányváltást követően ráadásul soha nem látott mértékben „hullottak a fejek” a közintézmények vezető posztjain, hogy a megüresedett helyekre a saját kiszemeltjeiket ültessék. A szegedi színháztól kezdve példák sokaságát lehetne felhozni, a kormányzati hatékonyság legutolsó példája talán épp a kultúrdiplomácia posztjain vált érzékelhetővé. Ön szerint egy leendő jobboldali kormánynak tudomásul kell-e majd vennie, hogy a balliberális pártpolitika által pozíciókba kerültek a közhivatalokban továbbdolgozzanak, vagy elsajátítva a baloldal módszereit, ezeket az embereket le kell váltania?
– A szegedi színházigazgatóval én a helyükben nem dicsekednék. Ízléstelen és nagyon káros, hogy a művészeti díjakat politikai szempontok szerint osztogatták. Többen láthatóan azért kaptak díjat, mert a jól ismert kettős mércét alkalmazva, a kormányt és a kormánypártokat népszerűsítettek a média legkülönbözőbb területein. Ez ellen a minősíthetetlen gyakorlat ellen – legyen bármilyen kormány – a véleményformáló értelmiségnek fel kell emelnie a szavát. Fontosnak tartom, hogy a kiegyensúlyozatlanságot és a kettős mércét megszüntetve minden alkotót az alkotás értéke szerint ismerjünk el, és a méltatlan mellőzést a lehető leggyorsabban orvosoljuk. Ugyanezt tudom elmondani a közintézmények vezetői posztjaival kapcsolatban is. Egy tisztességes politika számára megengedhetetlen a pártpolitika által irányított kontraszelekció, és csakis azok az emberek tölthetnek be felelős pozíciót, akik képességeik és tudásuk alapján egyaránt rátermettek, hitelesek és megvesztegethetetlenek.
gyűlöletbeszéd
Durva ellentmondásba keveredett Majka, miután aláírta a petíciót
