Hivatalosan is megerősítették tegnap lapunk korábbi értesülését, amely szerint a hatezer társadalombiztosítási támogatásban részesülő orvosság közül körülbelül ezerkétszázért kell többet fizetni a patikákban július 1-jétől. Ezek 70 százalékánál a drágulás nem éri el a száz forintot, a többi pedig átlagosan ötszáz forinttal kerül majd többe a betegeknek – a változásokat tegnap ismertette az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Kiderült az is, hogy jövő hónaptól kétszáz gyógyszernek csökken a lakossági térítési díja.
A széles körű árváltozást az okozza, hogy az OEP kiterjesztette az úgynevezett fix támogatási formát. Ez azt jelenti, hogy egy csoportba sorolnak azonos hatóanyagú, illetve azonos betegség kezelésére szolgáló medicinákat, és mindegyikhez ugyanakkora öszszegű támogatást adnak. Az olcsóbbakhoz és a drágábbakhoz is. Az egészségbiztosító szerint erre azért van szükség, mert azok a drága gyógyszerek, amelyek kiválthatók lennének egy olcsóbb, generikus (másolt) változattal, nagyon sok pénzt visznek el a gyógyszerár-támogatásra szánt állami keretből.
*
A változástól 4,3 milliárd forint megtakarítást vár fél év alatt az OEP, amelyet reményei szerint új készítmények támogatására fordítanak majd.
– Csak azoknál a termékeknél lesz drágulás, amelyekből létezik olcsóbb azonos, vagy hasonló hatású készítmény – hangsúlyozta Székely Tamás, az OEP főigazgató-helyettese. Ezek semmivel sem roszszabbak, mint a drágább eredeti. Azt javasolja a betegeknek, hogy kérdezzék meg orvosukat: gyógyszerükből létezik-e olcsóbb, lehetőség szerint azonos hatóanyagú változat, s ha igen, álljanak is át arra.
– Nehéz lesz elmagyarázni a betegeknek, hogy térjenek át egy másik gyógyszerre – vélekedett Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke. – A betegek ugyanis ragaszkodnak megszokott gyógyszereikhez – tette hozzá. Egyetértett ezzel Orbán István, a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke is. Mint mondta, ha a gyártók csak a tabletta színét változtatják meg, a betegek már panaszkodnak, s úgy érzik, a hatás sem ugyanolyan. Ezért a biztosító által remélt megtakarítást is kérdésesnek tartja. Szerinte kisebb összegű drágulás miatt a páciensek nem váltanak majd. Mindkét szakember aggályosnak tartotta, hogy néhány esetben az OEP nem csak az azonos hatóanyagú medicináknál alkalmazta a fix támogatási formát.
Többen felvetették azt is, hogy az orvosoknak nincs naprakész információjuk a gyógyszerek áráról, így nem mindig tudnak segíteni a betegeknek a választásban.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja