Továbbra is napirenden az ekho

Czirják Imre
2005. 06. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július 1-jével a száz lépés programjának részeként a kormány összevonja a társadalombiztosítás fekvő- és járóbeteg-ellátási kereteit, egységes gyógyító megelőző kasszát hozva létre – jelentette be a tegnapi kormányülést követő tájékoztatóján László Boglár. A kormányszóvivő kifejtette: az intézkedésnek semmilyen költségvetési kihatása nincs. Ugyanakkor céljuk a betegeknek a drágább fekvőbeteg-ellátás felől az olcsóbb forma felé terelése. A szóvivő szerint sok intézmény azért fekteti be az embereket, mert ez nekik jobban megéri.
A kabinet döntött arról is, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű településeken 50 százalékkal megemelik a háziorvosi praxisok díjazását – mondta László Boglár. Az ügyeleti díjat 30 százalékkal növelik. Plusz háromezer forinttal emelkedik a fogyatékos gyermekeket nevelő és az egyedülálló szülők családi pótléka. Az egységes családtámogatásban a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők a továbbiakban évente egyszer – szeptemberben – gyermekenként 5000 forintot kapnának. Jövőre 20 új fogyatékosotthont hoznának létre 160–240 új férőhellyel, ami 130 új munkahelyet jelent.
A kormány nem tárgyalt az adókról – jelentette ki kérdésre válaszolva a szóvivő, hozzátéve: nem biztos, hogy jövő hétfőn Gyurcsány Ferenc kormányfő bejelenti a 100 lépés programja ide- vágó részeit. Ugyanakkor megint tárgyaltak az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás koncepciójáról, az ekho tervezett mértéke továbbra is 35 százalék.
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a dupla családi pótlék szimpla átverést jelent, és különösen igaz ez a fogyatékosokat nevelő családokra. A kormány súlyosan sértette a fogyatékosokat nevelő családokat is legutóbbi május végi szociálpolitikai intézkedéseivel – mondta Halász János. Hozzátette: ez a mostani bejelentés csak gyenge ellentételezést jelent. Ha a kormány jót akar, vonja vissza május végi döntéseit, mert akkor a fogyatékosokat nevelő családok legalább nem járnak roszszul – mondta a szóvivő.

Mentőbázis Taszáron. A sürgősségi betegellátással kapcsolatban Lamperth Mónika belügyminiszter tegnap bejelentette: egyetértenek azzal, hogy a pécsi mentőhelikopter-bázis átköltözzön Taszárra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.