Elképesztő teljesítménnyel, a papírformát felrúgva, a három nyerésig tartó döntő eddigi legjobb mérkőzésén az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata 71-58-ra legyőzte a Debreceni Vadkakasok gárdáját, s ezzel 2-1-es vezetéshez jutott a fináléban. Pénteken Debrecenben csap össze újból a két alakulat, s ha akkor is a paksiak győznek, 2002 után újra aranyérmesek lesznek.
S hogy miért a papírforma felrúgását jelenti az amúgy esélyesebb, s az alapszakaszban is győzedelmeskedő Paks sikere? Csupán azért, mert a csapat – sőt alighanem az egész magyar mezőny – legjobbja, az amerikai Chris Monroe sérülés miatt nem tudott játszani, mi több, a második negyedben a cseh irányító, Pavlik is kidőlt a sorból. A kulcsembereit elveszítő hazai gárda azonban az élete egyik nagy játékát nyújtó, 25 pontot termelő veterán Sitku Ernő és a 21 pontig jutó kanadai Wayne Smith vezérletével, különösképpen a harmadik negyedben mutatott lehengerlő játékkal végül simán győzött.
Ekkor Sitku úgy elkapta a fonalat, hogy három triplát, összesen 13 pontot szórt, s mivel ezt a játékrészt 21-9-re megnyerte az Atom, s 60-44-es vezetéssel fordult az utolsó 10 percre, gyakorlatilag nem maradt már izgalom a hajrára. A vendégektől csupán a szlovén Horvat (13) és az amerikai Thomson (10) nyújtott átlagon felülit, Szendrei felmorzsolódott a palánkok alatti öldöklésben, a többiek pedig észrevehetetlenek voltak. Mintha megbénította volna a hajdúságiakat a nagy lehetőség, hogy idegenben kerülhetnek lépéselőnybe, bénultan kosárlabdáztak, csak közelről nézték az elképesztő akarattal küzdő paksiak villogását. Még a máskor csak elvétve pályára kerülő Kiss Zsolt is 10 pontot szerzett a hazaiaknál, s az sem ártott Zsoldos András edző legénységének, hogy hét triplát sikerült rendeltetési helyére küldeni. Még azt is elbírta a Duna-parti gárda, hogy az irányító Mészáros Zalán csupán 3 pontig jutott, nem nagyon találta el a gyűrűt.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
