Végrendelettel kérhető gyorsabb halál

Szinte senki nem tud róla, hogy a törvény lehetőséget ad a paszszív eutanázia egy különleges formájára. Egészséges emberként letétbe helyezhetünk olyan nyilatkozatot, amely rögzíti: ha úgy betegszünk meg, hogy tudatunkat veszítjük, és már nincs esély a gyógyulásunkra, akkor ne folytassák orvosi kezelésünket, hanem hagyjanak meghalni.

2005. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ügyvédjével kereste meg haldokló házastársának kezelőorvosát valaki, hogy bemutassa a beteg közjegyző előtt tett nyilatkozatát (élő végrendeletét), amelyet még egészséges emberként tett. Ebben a közokiratban az áll, hogy ilyen állapotban ne folytassák az életben tartó, szenvedését meghosszabbító kezeléseket. Az orvos értetlenkedett, nem fogadta el a nyilatkozatot, mint mondta: nem tud ilyen lehetőségről – említ egy megtörtént esetet Bitó László, a New York-i Columbia egyetem nyugalmazott élettanprofesszora, akinek Magyarországon most jelent meg egy eutanáziával foglalkozó könyve. – A doktorok túlnyomó többsége tágra nyílt szemekkel nézne ilyen helyzetben – vélekedett Bitó László professzor. Lapunk munkatársa onkológusokat, belgyógyászokat és sebészeket keresett meg, de a hat megkérdezettből csak ketten hallottak erről a törvényi lehetőségről.
Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára viszont állítja, az orvosok igenis ismerik az egészségügyi törvényt, amely ezt szabályozza.
Simon Tamás ügyvédnél két egészséges személy is érdeklődött az említett nyilatkozattételi lehetőségről. Ennek ellenére úgy véli: az emberek túlnyomó többségének fogalma sincs erről. Miután csak közjegyző előtt lehet ilyen nyilatkozatot (élő végrendeletet) tenni, oda irányította az érdeklődőket. Ezt a közokiratot kétévente kell megújítani, s csatolni kell hozzá egy pszichiátriai igazolást is, amely bizonyítja, hogy belátási képességünk birtokában hoztuk meg döntésünket.
Sehol sem tartják nyilván, hogy hány embernek van élő végrendelete – erősítették meg a Közjegyzői Kamaránál és az Egészségügyi Minisztériumban. Kérdés tehát: mi a biztosíték arra, hogy például egy kómába esett személy kezelőorvosa értesül a nyilatkozatról, amelyről esetleg a rokonok sem tudnak?
Valószínűleg sokan tisztában vannak vele, hogy Magyarországon nincs jogi lehetőség az aktív eutanáziára, azaz arra, hogy gyógyíthatatlan, szenvedő betegeket például egy injekcióval halálba segítsenek. Azt viszont bizonyos esetekben megengedi a törvény, hogy a súlyos beteg, állapotára való tekintettel, maga kérje az orvosi kezelés felfüggesztését, vagy – mint ahogy említettük – erről előzetesen, közjegyzőnél nyilatkozzon. Ezt nevezik passzív eutanáziának. Ezzel azonban nagyon kevesen élnek – mondta Lehoczky Győző, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa. Többen állítják: a doktorok nem adnak tájékoztatást a haldoklónak erről a lehetőségről. Az orvoskamara szerint nem is feladatuk ezt népszerűsíteni, míg az ügyvéd arra hívja fel a figyelmet: a doktoroknak teljes körű tájékoztatási kötelezettségük van, tehát – ha a páciens állapota indokolja – fel kell hívni erre a figyelmet.
Az Alkotmánybíróság arról határozott, hogy a jelenlegi egészségügyi törvények megfelelően rendezik az eutanázia kérdését. Bitó László szerint a passzív eutanázia mégsem biztosítja minden embernek az azonos önrendelkezési jogot. Hiszen csak az élhet vele, akire a sors olyan kórt mért, amely a kezelés megvonásával egymagában jó halálhoz vezet. Megmenti ez a hosszú szenvedéstől, akit például lélegeztető gép tart életben, mert ha „szerencséje van”, vagyis nagyon súlyos a légzési elégtelensége, hamarosan meghal, ha arról lekapcsolják. Az áttétes csontrákban szenvedő beteg azonban nem részesül olyan életfenntartó kezelésben, amelynek leállításával beállna a halál. Szerinte az orvostudomány fejlődésével szinte korlátlanná válik, hogy meddig tarthatunk életben életjelet alig mutató állapotban, emberi tudattal már nem is rendelkező testeket. Ezért mondja Bitó László, hogy társadalmi vitát kellene folytatni az aktív eutanázia lehetőségéről.
Az aktív eutanázia a mai kor egyik legnehezebb, legkényesebb etikai, jogi, erkölcsi és vallási kérdése. Nagyon sokan ellenzik bármely formájának törvényes elfogadását, lelkiismereti okból, vagy azért, mert tartanak a visszaélés lehetőségétől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.