Öngyilkos merénylő robbantott fel egy autóba rejtett pokolgépet tegnap hajnalban Bagdad központjában, mely során hatan meghaltak, és tízen megsebesültek. A detonáció egy ellenőrző pontnál, egy szálloda közelében következett be. Szintén az iraki fővárosban, az előző robbantással egy időben több kisebb merénylet is történt, melyeknek halálos áldozatai voltak.
Mindeközben váratlanul Bagdadba érkezett John Howard ausztrál kormányfő, aki vendéglátójával, Ibrahím al-Dzsaafari iraki miniszterelnökkel tárgyalt. John Howard előzőleg Washingtonban George Bush amerikai elnökkel, majd Londonban Tony Blair brit kormányfővel találkozott. Ausztrália mintegy kilencszáz katonát állomásoztat a közel-keleti országban. Howard nem volt hajlandó a katonák kivonásának időpontját közölni.
Szintén tegnap az Egyesült Államok elfogadta azt a tervet, amelynek értelmében a jövő év elején Varsó is kivonja Irakból ezerhétszáz fős kontingensét – közölte Aleksander Kwasniewski lengyel államfő.
Lengyelország az Egyesült Államok legjelentősebb európai szövetségeseként irányítja Irak középső–déli övezetében a nemzetközi hadosztályt, amelyben félévenként váltják a katonákat. Várhatóan jövő január végén kivonják csapataikat, helyükre kisebb létszámú csoportok kerülnek, amelyek az iraki hadsereg kiképzésében vesznek majd részt. A szövetségesek elfogadták a kivonás tervét, amelyről egyébként Washingtonban is szó esett Jerzy Szmajdzinski lengyel és Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter megbeszélésén. Kwasniewski elmondta, hogy a kivonás pontos időpontjának kiválasztását az új lengyel kormányra hagyná, amelyet a szeptemberi–októberi választásokat követően alakítanak majd meg.
Pár nap alatt ez a sokadik földrengés volt ebben a magyar városban
