Eladta a NABI Rt. 11,8 millió angol fontért brit leányvállalatát, az Optare Holdings Ltd.-t az Optare vezetőségének – közölte tegnap a NABI a tőzsde honlapján. A megállapodást július 28-án írták alá. Az értékesítésből származó bevételt a NABI a csoport hitelállományának csökkentésére használja.
A közlemény szerint az Optare eladása jelentős érdeklődésre tartott számot Nagy-Britannián belül és kívül egyaránt, de a legkedvezőbb ajánlatot a vállalat vezetősége tette.
Az autóbuszokat gyártó NABI Rt. 2000 elején vásárolta az Opta-re-t. Az akvizíció egy terjeszkedési stratégia része volt a csoport elsődleges piacán, Észak-Amerikában. Az Optare Solo modellből 170-et adtak el az amerikai piacon, az Optare Excel modellekből pedig Magyarországon értékesítettek.
Mindezek ellenére azonban a magyar, amerikai és brit vállalatok között az akvizíció után nem fejlődött ki olyan szinergia, amely az Optare-csoporton belül tartását indokolttá tenné.
Az aláírt szerződés értelmében a NABI megszerezte az újonnan kifejlesztett és bemutatott Optare Tempo modell gyártásának és értékesítésének jogát a közép- és kelet-európai piacokra, valamint megállapodott az Optare-rel, hogy az eredetileg az Optare által gyártott, s a magyar és amerikai vevők számára értékesített autóbuszok pótalkatrész- és szervizellátását továbbra is biztosítja.
Rácz András, a NABI vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy az Optare Holdings eladása egy további lépés a csoport hitelállomány-csökkentését célzó stratégiájának megvalósításában, és összhangban van a hitelezőkkel májusban kötött megállapodással.
Túsztárgyaló kellett az ámokfutó drogos nő elfogásához, aki a családtagjait is megkéselte + videó
