Ingyenes különszámot jelentet meg 2005. szeptember 2-án a Népszava annak érdekében, hogy a közelmúltban bejelentett – a lakosság egészét érintő – törvénymódosítások következményeit, a megváltozott jogszabályokból eredő változásokat mindenki számára érthetően bemutassa – derül ki a lap fejlécével ellátott tájékoztatóból, amelyet a lehetséges reklámozók egyike juttatott el szerkesztőségünkbe.
Emlékezetes: Horváth István a minap kategorikusan tagadta, hogy bármilyen konkrét előkészület történt volna a különszám megjelentetésével kapcsolatban, elmondása szerint a szeptember 2-i megjelenési dátumot is tőlünk tudta meg, azt „légből kapottnak” nevezte. Horváth azt is kijelentette, hogy a lapot reklámoldalak értékesítéséből kívánják finanszírozni, de a tarifákról nem készült még semmilyen kalkuláció, „az még a jövő zenéje”. A felelős szerkesztő ugyanígy nyilatkozott a kiadvány tartalmáról is. A fent idézett tájékoztató azonban – amelynek Horváth szavaiból kiindulva léteznie sem kellene – a részletes reklámtarifák mellett a kiadandó különszám tematikáját is tartalmazza. Így kiderül, hogy a szerkesztők elsősorban azon témákat kívánják feldolgozni, amelyek a kormányzati sikerpropaganda részét képezik. Az adójogszabályok terén egyebek mellett az áfáról, az szja sávhatárainak módosulásáról és a gazdagokat érintő, a szegényebb rétegekben szimpátiát kelteni hivatott luxusadóról lesz szó.
A családtámogatás témakörében a megemelt családi pótlékról és gyesről, valamint az adókedvezményekről lehet elemzésekre számítani. A kiadvány – a tájékoztató alapján – a sorozatos adóemelésekről és az új adónemekről nem kíván beszámolni. A munkanélküliséget taglalva a szerkesztőség nem kíván foglalkozni annak folyamatos növekedésével, de szól majd az elhelyezkedési lehetőségekről. Az egészségügyi ellátás szabályainak változásával kapcsolatban csak a rákellenes programot említi a tájékoztató.
Értesüléseink szerint a Népszava megbízásából egy reklámcég már foglalkozik a hirdetésszervezéssel. Horváth István felelős szerkesztő annyit elmondott: ha lesz is valami a kiadványból, akkor azt elsősorban kormányzati adatokra támaszkodva kívánják megszerkeszteni. László Boglár kormányszóvivő állítása szerint a kormánynak nincs tudomása a különszámról és anyagilag sem vesz részt a megjelentetésben.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
