Szolgálati titok a laktanya és a repülőtér leltár szerinti berendezésének listája – kapta a katonásan rövid választ a honvédelmi tárcától Taszár polgármestere arra a minapi kérdésére, hogy mit hagynának a légierő rovancsolói a kétezer lelkes falura. Így aztán Pataki Sándor polgármester lapunknak sem tudta pontosan megmondani, hogy mi marad meg Taszárnak a nagy múltú légibázisból. – Júniusban két egyeztető tárgyaláson is kértük: maradjon itt a légikikötő navigációs rendszere és az ország második legnagyobb reptere fel- és leszállópályáját megvilágító pályafény, ám azt a választ kaptuk, hogy csak az marad itt, amit a Honvédelmi Minisztérium nélkülözni tud. Lehet, hogy néhány rossz szék meg asztal a laktanyából – mondta keserűen a polgármester. A taszáriak mindazonáltal még nem adták fel. A repülőtér keleti sarkán felépült, 650 milliós beruházást igénylő – ma még torzóként álló – polgári terminálhoz hamarosan betonozott út vezet. Ennek megépítésére és a terminál melletti parkolóra a központi költségvetésből százmillió forintot kapott Taszár. Kérdés persze, hogy lesz-e valaha polgári légi forgalom Taszáron, a fejlesztéshez ugyanis még nem találtak befektetőt.
A pályafény is kialszik?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!