Beperelik a fenyegetőket

Ezen a héten az Országház volt a legfőbb célpontja a riadalomkeltőknek, tegnap pedig a Keleti pályaudvart fenyegették meg robbantással. Az elfogott telefonálókra a rendőrség ráterheli a kivonulás költségeit, és a kiürített üzletek tulajdonosai is kártérítési pereket kezdeményezhetnek.

Zsilka László
2005. 07. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bombariadó miatt tegnap reggel részlegesen kiürítették a Keleti pályaudvart. Hat órakor egy nő telefonon felhívta a Taxi 2000 diszpécserét, és közölte, hogy fél hétkor az állomás felrobban. A hatóságok ezután lezárták a csarnokot, a vonatokat a külső peronra irányították – nyilatkozta lapunknak Szabó Illés, a BRFK sajtóügyeletese. A tűzszerészek a munkával kilencre végeztek, de bombát nem találtak. A fenyegető ellen eljárás indult. A Nyugati pályaudvaron előző nap egy tízéves fiú okozott hasonló riadalmat.
Mostanában megszaporodtak az amúgy sem ritka fenyegetőzések, azonban egyre több tettest azonosítanak a rendőrök. Újpesten csütörtökön elfogták azt az ötvenéves férfit, aki a hét elején a Ferihegyi repülőtérre telefonált. Cs. Péter bevallotta: haragudott, mert lakóhelye fölött alacsonyan szállnak a repülők – tudtuk meg a IV. kerületi rendőrkapitányság illetékesétől.
Ezen a héten háromszor fenyegetőztek azzal, hogy felrobbantják a Parlamentet – közölte Tóth Attila, az V. kerületi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Hétfőn egy ismeretlen férfi, kedden pedig tököli tinédzserek közölték a BKV központjával, hogy atombombát szállító busz tart az Országház felé. Legutóbb csütörtökön az ötvenkilenc éves Gy. Antalné egy Alkotmány utcai fülkéből hívta fel előbb a Miniszterelnöki Hivatalt, később a BRFK központi ügyeletét. A hölgy mindkét helyen azt mondta, hogy a Parlament lépcsőjére bombát helyez el. Az asszonyt az ügyeletes szóval tartotta, így a rendőrök a vonal végén találták a fenyegetőt, aki ellen szintén eljárás indult.
A rendőrség a büntetőperen túl ráterheli a fenyegetőkre a riasztás költségeit. De a jövőben ezeknek az elkövetőknek számolniuk kell a kiürített üzletek, a nagyáruházak tulajdonosainak kártérítési igényével is – mondta Magyar György ügyvéd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.