Árulóknak, csavargóknak, lumpeneknek nevezte a kubai ellenzéket kedden este a nemzeti ünnep alkalmából Havannában mondott beszédében Fidel Castro. A kubai elnök a Karl Marx színházban mintegy ötezer meghívott, köztük a diplomáciai testület tagjai előtt a múlt pénteki, ellenzékiek és rendfenntartó erők közötti öszszecsapásokra utalva kijelentette: a kubai ellenzékiek „igen gyakran olyan bűnözők, akik nem élveznek semmilyen támogatottságot”. Senki nem ismeri őket Kubában, a külföldi propagandából élnek – hangsúlyozta az MTI szerint Castro, aki támadta a Kubában dolgozó külföldi sajtót, amely szerinte „hagyja magát tudatosan vagy öntudatlanul a provokáció és az intrika áramlatától sodorni”. Július 26-a a Santiago de Cubában álló Moncada laktanya elleni 1953-as ostrom évfordulója, amelyet Kubában a Castro vezette forradalom kezdetének tekintenek.
Az elnök maratoni, négy órán át tartó beszédében azt állította, hogy a szigetország gazdasági növekedése idén eléri a kilenc százalékot. Az állítólagos fellendülésből azonban a lakosság keveset érzékel, hiszen – teszi hozzá a CNN – a kánikula ismét komoly kihívások elé állította Kuba infrastruktúráját, a folyamatos áramhiány pedig már – a fagyasztást kívánó áruk megromlása miatt – az élelmiszer-ellátást veszélyezteti. „Jól vagyunk” – hirdetik mindazonáltal a Fidel Castro portréját ábrázoló plakátok, kisebb szlogenháborút kiváltva ezzel a főváros utcáin, ahol az ellenzék a letartóztatások és az „önkény” ellen tiltakozó jelszavait helyezte el a falakon.
Havannában a politikai foglyok szabadon bocsátását követelő megmozdulások megakadályozására a hatóságok harminchárom „másként gondolkodót” tartóztattak le, igaz, többségüket már szabadon is engedték. Legutóbb a francia nagykövetség előtt tartott tüntetést az illegális „Szövetség a civil társadalomért”, ahol a diplomáciai kapcsolatok rendezése ellen tiltakoztak a résztvevők. (A közelmúltban komoly diplomáciai vihart keltett, hogy a nyugati országok nagykövetségén tartott fogadásokra ellenzéki vezetőket is meghívtak.) Az ellentüntetések hírére reagálva Castro hívei a rezsimet támogató megmozdulásokat szerveztek, s a kormány álláspontját ismételve azt hangoztatták, hogy az ellenzék Kuba ellensége, akiket az Egyesült Államok pénzel.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
