Senki sem kapja meg a képen látható Peugeot 607-es autót, mivel a júniusi sajtótájékoztatón azt mondtam, hogy ha valaki megtalálja azt az autót, amelyben a sajtóhírek szerinti, fejtámlába épített plazmatévé van, annak ajándékozom a járművet – nyilatkozta lapunknak Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. Tájékoztatása szerint a szerződésének megfelelő, felső középkategóriájú autót bérli az intézmény. Közölte, azért mondta két hete, hogy egy 407-essel jár, mert a szóban forgó 607-est csupán a napokban vette használatba. – A Peugeot népautó, melynek bérleti díja megegyezik a többi, a televízió által bérelt jármű díjával. Emellett hivatalosan is lemondtam az éjjel-nappal rendelkezésemre álló sofőrről, aki bruttó 600 ezer forintjába kerülne az intézménynek – hangsúlyozta. Szerinte érdemes lenne mérlegelni azt is, hogy ennek a típusnak az összes létező extrával felszerelt változata mindössze tizenegymillió forintba kerül.
„A nemzeti összetartozás tettekben mutatkozik meg” – Kárpátalján is segít a Fidelitas Angyalszárny















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!