Elérte és felállította a napokban a kettes tábort 6700 méteren a Mol-K2 expedíció négy tagja, Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Markos Huba és Jaro Dutka. A hegymászók Dutka kivételével az új táborban töltöttek egy éjszakát – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a vállalkozás sajtókapcsolataiért felelős Sportpiac. Az expedíciót irányító Kollár Lajos tegnapi bejelentkezésekor elmondta, ha a jó idő kitart, akkor a hét végén a csoport másik három tagja (Kollár, Mécs László és Dan Borcea) is felmehet a már felállított táborba, hogy akklimatizálódjanak.
Miként arról beszámoltunk, viharokkal tarkított egyhetes kényszerpihenő után a múlt hét elején indulhattak el a sportemberek az 5200 méteren lévő alaptáborból az alpinista körökben Goldwin– Austen-csúcsként is ismert orom felé. Az időjárási előrejelzések szerint azonban megint nehéz időszak vár a hegyen lévőkre. Akár egy tíznapos, rengeteg hóeséssel terhelt szakasz kezdődhet. Ennek ellenére a lengyel–bolgár expedíció csütörtökön megpróbálta elérni a 4-es tábort 8000 méteren – sikertelenül. Ugyanígy jártak az írek is, akik a csúcstámadást is szerették volna megkísérelni a viharos időszak előtt, de ők is az alaptáborban rekedtek. A K2-től elsőként a cseh expedíció búcsúzott: megcsappant készletük már nem elég egy újabb viharos időszak átvészeléséhez – mesélte Kollár Lajos.
A Mol-K2 expedíció tagjai dacolnak az idővel. A magyar–szlovák–román vegyes csapat továbbra is bizakodó: ha az időjárás engedi, elképzelhető, hogy a nehezebb, Baszk utat választják. Bárhogy is lesz, a hét végére be kell fejeződnie a táborlánc kiépítésének az Abruzzi-gerincen, azután jöhet – ahogy a hegymászók fogalmaztak – a csodavárás és a csúcstámadás.
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
