Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a gazdaságban végbemenő szerkezetváltozással magyarázza az újra erősödő, főként 200-300 fős üzemeket érintő bezárásokat. Közölte, nem lehet minden munkahelyet megmenteni, mivel egyes szolgáltatásokra, szaktudásra már nincs igény a piacon, más új termékekre viszont igen. A tárca vezetője szerint e szerkezetváltás miatt évente kilencvenezer munkahely szűnik meg, és száz-száztízezer munkahely jön létre. Aláhúzta: 2002 és 2004 között a termelékenység tíz százalékkal, a foglalkoztatás – szavai szerint is – „kis- mértékben”, 0,9 százalékkal javult Magyarországon. Az OECD országértékelése a foglalkoztatás és a termelékenység párhuzamos növelését, a bérterhek csökkentését, a jóléti rendszerek reformját, valamint a munkaerő földrajzi mobilitásának erősítését ajánlja Magyarországnak. Csizmár ennek kapcsán úgy vélekedett: a száz lépés program e célok elérését szolgálja. A program munkaügyi intézkedéseiből öt törvénymódosítás már megjelent a Magyar Közlönyben, a foglalkoztatás javítását segítő új szabályok ősszel lépnek hatályba – tette hozzá.
Az OECD ajánlásában szereplő javaslatokat a Fidesz már korábban megtette a kormánynak, amit azonban vita nélkül lesöpörtek az asztalról – mondta lapunknak Bernáth Ildikó. A Fidesz-frakció foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta: Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kormányzása óta a foglalkoztatottak száma mindössze 17 ezerrel, a munkanélküliek száma ugyanakkor 73 ezerrel nőtt; a munkanélküliség átlagos időszaka továbbra is tizenhat hónap felett van. A kormány tavaszi ülésszakban hozott döntései – például a foglalkoztatási törvény módosítása – Bernáth szerint nem teremtenek új munkahelyeket, ehhez a gazdasági, a pénzügyi és a munkaügyi tárca szoros együttműködése lenne szükséges. Bernáth kiemelte a hazai kis- és mikrovállalkozások rossz helyzetét. Emlékeztetett, hogy a kormány 120 milliárd áfát tartott jogtalanul vissza, ami számos vállalkozást hozott lehetetlen, sokszor menthetetlen helyzetbe.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
