Eörsi Mátyás szerint a Fidesz teljes apparátusokat „állít rá” a kormánypárti politikusok lejáratására. Az Orbán család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság SZDSZ-es tagja a köz- és magánokirat-hamisítás, számviteli fegyelem megsértése, valamint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt elítélt Molnár Lászlónak, a vizsgálóbizottság MSZP-s elnökének ügye kapcsán mondta ezt az MTV Nap-kelte című műsorában. Eörsi úgy fogalmazott: „azt tapasztalom egyre-másra, legfőképp a Fidesz részéről, hogy teljes apparátusok állnak rá arra, hogy a másik oldalnak a politikusait személyében járassák le”. Itt említette, hogy Deutsch Tamás (Fidesz) a parlament házbizottságának ülésén felvetette: Molnár rossz helyen írta alá a vagyonbevallását. Eörsi szerint az, hogy az elmúlt három évben ezt nem találták meg, most pedig igen, arra utal: Molnár László után nyomoztak. – Ez egy eléggé maffiapolitika, ahol nem az számít, hogy melyik az a párt, vagy melyik az a politikus, amely többet tud az ország érdekében tenni, hanem az számít, kinek a múltjában lehet valamit megtalálni – fogalmazott a volt miniszterelnök múltbeli vagyongyarapodását vizsgáló bizottság tagja. Hozzátette ugyanakkor, hogy az MSZP „gondatlan” volt akkor, amikor „nem nézett eléggé utána Molnár Lászlónak”.
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője cáfolta Eörsi állításait. Szerinte jellemző a kormánypártiakra, hogy azzal vádolják meg a Fideszt, amit ők maguk tesznek. Mint mondta, a Fidesz esetében szó nincs arról, amit Eörsi Mátyás mond. – Sajnos egyszerű tényekkel állunk szemben Molnár László esetében. Ez nem vádaskodás, hanem valóság – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve: az Orbán-vizsgálóbizottság tagjaként Eörsi eljárását a Fidesz elnökével szemben viszont éppenhogy a vádaskodás jellemezte. Az Orbán-bizottságot – jegyezte meg Halász – valóban az összehangolt, minden alapot nélkülöző vádaskodás, a lejárató szándék jellemzi. Mint Halász mondta, szomorúan tapasztalta, hogy a közszolgálati televízió műsora és az annak interjújáról tudósító nemzeti hírügynökség egyaránt segédkezett Eörsi Mátyás vádaskodásaiban.
Ursula von der Leyennel parolázik Karácsony, pedig Budapesten lenne tennivalója
