Pártállami időket idéző módon fonódik össze az MSZP és a Gyurcsány-kormány propagandája. Erre a rendszerváltás óta nem volt példa Magyarországon – jelentette ki Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, utalva a kabinet telefonos kampányára. Az ellenzéki politikus a szocialista párt Köztársaság téri székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a jelek szerint Gyurcsány Ferenc nem tudja megkülönböztetni a demokráciát a pártállami időktől. Néhány nappal ezelőtt kezdődött el a kormányfő telefonos kampánya, amelyben ha a hívott fél azt a választ adja a készülék nyomógombjai segítségével, hogy még nem hallott a kormány száz lépés programjáról, akkor Gyurcsány megkérdezi, az illető hozzájárul-e ahhoz, hogy MSZP-aktivisták felkeressék, és tájékoztassák arról. Révész Máriusz szerint ez demokráciában megengedhetetlen eljárás.
Gyurcsány Ferenc telefonos kampányával világossá vált: a száz lépés programja nem egyéb, mint az MSZP pártpropagandája, a Fidesz ezért felszólítja a szocialistákat, az adófizetők pénzéből erre elköltött 150 millió forintot haladéktalanul fizessék vissza a kormány kasszájába. Emlékeztetett: a miniszterelnök korábban az egyetemeket látogatta végig az MSZP egyik szerveződését, az Amőba nevű játékot népszerűsítve. Amikor Gyurcsány tavaly közpénzen a kormányprogrammal járta az országot – sorolta tovább –, akkor is az MSZP logójával ellátott fizetett hirdetések jelentek meg az újságokban, míg a kettős állampolgárságról szóló népszavazás során a kormány közpénzekből kampányolt az egyik álláspont mellett.
Nyakó István, az MSZP szóvivője azzal reagált az ellenzéki bírálatra, a kormánynak kötelessége, hogy tájékoztassa a választókat a meghozott döntésekről, intézkedésekről.
– Nem vitatható el egy párttól sem kormányzati időszakában, hogy tájékoztassa a választókat kormányzati tényezőként elért eredményekről – fogalmazott. Közlése szerint a telefonos tájékoztató a száz lépés programról az MSZP programja, és azt a párt fizeti saját költségvetéséből. A kérdések és válaszok programsorozatot pedig a központi költségvetés finanszírozza.
Emlékezetes, hogy a telefonos kampány megindításának hírét elsőként lapunk közölte a múlt hónap első felében, ám akkor a kormány, illetve az MSZP illetékesei nem mutatkoztak nyitottnak kérdéseink megválaszolására. Az MSZP kampányának technikai lebonyolításáért felelős Szigetvári Viktor először azt állította, fogalma sincs, miféle telefonos direktmarketing-kampányról tudakozódunk, később pedig azzal tért ki a válaszadás elől, hogy nincs nyilatkozattételi joga.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
