Földalapú támogatás: vissza a „babaruhát”

Hunyor Erna
2005. 07. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszakérnek a megyei földművelésügyi hivatalok a gazdáktól hektáronként nyolcezer forintot amiatt, hogy eltér egymástól a korábbi magyar és a jelenleg érvényes uniós termőföld-nyilvántartás. A visszakövetelt összeg eléri a négymilliárd forintot – nyilatkozta lapunknak Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője. Mint mondta, két-három héttel ezelőtt több tízezer gazda kapott felszólító levelet a megyei földművelésügyi hivataloktól, amelyekben az áll, hogy az eltérő regisztráció miatt „jogtalanul felvett” földalapú támogatást fizessék vissza. Az eltérés abból ered – fejtette ki a képviselő –, hogy a korábban a földhivatalok által kiadott iratokban nagyobb területet regisztráltak, mint amekkorát az EU rendszere rögzített. A gazdák a földhivatali nyilvántartás alapján igényelték a földalapú támogatás előlegét.
Az EU szerint a hazai nyilvántartáshoz képest mintegy 400 ezer hektárral kevesebb a tényleges termőterületünk. Font Sándor hangsúlyozta: a gazdák a hatályos jog szerint jártak el, nem ők a hibásak az eltérő nyilvántartási adatok miatt. Ezért a Fidesz arra kéri a termelőket, hogy az elkövetkezendő egy hétben nyújtsanak be kifogást a földművelésügyi hivatalokba. – Azt várjuk a kormánytól, hogy vállalja át a gazdáktól az EU által kért öszszeg visszafizetését – húzta alá Font Sándor, aki bejelentette: a Fidesz a problémát a parlament őszi ülésszakán törvényjavaslat vagy országgyűlési határozati javaslat benyújtásával kívánja orvosolni.
Zavarkeltésnek minősítette Font Sándor felvetését Magda Sándor, az MSZP képviselője, aki az MTI-nek adott nyilatkozatában felhívta a figyelmet: a gazdák tisztában voltak a visszafizetési kötelezettséggel, és az érintettek ötven százaléka már eleget is tett ennek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.