Tudjuk mi már a bulvárlapokból majd minden politikus és médiaszemély viselt dolgait. Csak sajnálatosan azt nem tudjuk még, hogy Demszky Gábor és Bánó András szokott-e néhanap jósoltatni magának. Vagy legalább olvassák-e a horoszkópjukat. Mert ha olvasták volna a kedd reggelre szólót, vagy ha odatartják a kezüket valamelyik szolgálatkész cigány asszony orra alá, azon a napon messze elkerülik a Nap-kelte stúdióját. Beteget jelentenek, vagy dugót, vagy kátyút.
Történt azon a fülledt tegnapi reggelen, hogy a Nap-keltében az Össztűz című műsor vendége Demszky Gábor főpolgármester volt. Mondott is mindenféle jól hangzó cifra dolgot az őt kérdezgető újságíróknak. Csakhogy látta ám azt a műsort Tarlós István is, a harmadik kerület polgármestere, akinél már rég tele volt a padlás a jól hangzó cifra dolgokkal. Be is telefonált a műsorba a Füttyös Bánó Andrásnak, akit egy régi kalamajka miatt neveztek így, s annak idején el is távolították emiatt a képernyőről. Szóval betelefonált neki Tarlós István, hogy Demszky uram nyilatkozatához neki is lenne egy-két szívhez szóló szava, csak várják meg őt szépen a Nap-kelte stúdiójában. Meg is jött, be is ült a stúdióba, Bánó uram pedig meg is próbált belőle arrafelé illendő módon hülyét csinálni. Arról faggatta Tarlóst: egyáltalán, tudja-e, hogy mit akar mondani, hogy lóhalálában idejött, és hogy akkor min is kapták föl a vizet a kerületek, amelyek miatt Demszky szerint nem lehetett idáig megépíteni az M0-s hidat, de még az aquincumi hidat se. De Tarlós uramat nem abból a fából faragták, hogy hagyja magát összezavarni. Elmondta, hogy először is az M0-s híd egyik lába Újpestre nyúlik, s az a kerület már két éve szerződött Demszkyékkel, a híd másik lába meg Budakalászon pihen… S hát akkor milyen kerületekről meg milyen felkapott vízről lenne szó, vagy tán főpolgármester uram nem látott még térképet? Bánó uram erre még annyit se mondott, hogy nem úgy van az, mert még az Össztűz előtt elszalajtották valamelyik bokorugró szoknyás gyakornok kislányt, hogy megnézné, hol is húzódik az a híd, meg hogy idáig miféle szerződések volnának róla, és effélék. De Tarlós uramnak az aquincumi hídról is volt szava. Demszky szerint ugyanis az átkelő uniós pénzekből épülne meg, de azt bizony kifelejtette valahogy a mondókájából a főpolgármester, hogy bizony Brüsszelben épp most mutattak neki fügét ebben a kérdésben. Tarlós meg, hogy megsegítse Demszky urat abban, hogy némi szavahihetőségre a jövőben szert tehessen, elmondta helyette is, meg Bánó helyett is. Mert Bánó uram még erre se mondta, hogy de hát ők az Össztűz előtt már ráugrasztották a brüsszeli telefonvonalra az orrkarikás gyakornokfiút, s ott aztán nem ezt nyilatkozták volna neki, amit Tarlós uram mondott.
Bánó uram, miután annyit se tudott mondani a szorult helyzetben, hogy bakfitty, szépen megdicsérte Tarlós uramat, hogy végeredményben milyen ügyesen csinált saját magával interjút arról, amiről neki magának a leghalványabb sejtelme sem volt. És tényleg, ennek a Brüsszel-dolognak még hírértéke is van – biztatta Tarlóst némileg megszeppenve –, ezért mégse lehet azt mondani, hogy Tarlós hőbörögni jött volna a Nap-keltébe. A kedves néző meg erősen elgondolkozott azon, hogy minek is tartják az ő pénzén a Demszky- és a Bánó-féléket.
(MTV – Nap-kelte. Július 19., 5.50–9.00)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Védelmi innovációval építjük tovább a jövő haderejét!
