Arra kéri a lakosságot a katasztrófavédelem, hogy fokozottan óvatosan gyújtsanak tüzet a szabadban és figyeljenek annak eloltására is. Tűzgyújtási tilalom nincs, de a hőség miatt veszélyesek lehetnek a tábortüzek.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője közölte: a hőségben harminc-negyven százalékkal több riasztást kapnak. Míg Budapesten egy átlagos napon háromszáz esetben hívják a mentőket, ez most négyszáz fölé emelkedhet. A fővárosi közterület-fenntartó harminc mosóautóval locsolja a közutakat, amíg harminc fok feletti a hőség. Az államvasutak munkatársai országszerte száztíz helyen mérik a sínek hőmérsékletét, és ha szükséges, sebességkorlátozást vezetnek be.
A nagy meleg miatt megdőlhet a vízfogyasztási rekord a fővárosban, de vízkorlátozásra nem kell számítani – jelentette be tegnap a Fővárosi Vízművek Rt. A szolgáltató emellett továbbra is ivóvízosztással gondoskodik a gyalogosokról és a dugóban rekedt autósokról Budapest több pontján.
A meleg áldozata lehetett az a nyolcvanéves férfi, aki tegnap életét vesztette egy miskolci villamoson – értesült a HavariaPress. A megyeszékhelyi 1-es járat egyik szerelvényéhez kihívott mentők ugyan még megpróbáltak segíteni rajta, de az idős ember életét vesztette. Halálának okát a rendőrorvosi vizsgálat állapítja meg.
Szélsőséges idő Európában. Romániában sokfelé mértek 36 fok feletti hőmérsékletet. A nagy melegnek ott eddig tizenhárom halálos áldozata van. Hőhullám fenyegeti az olaszokat és a lengyeleket is. Nagy-Britanniában, valamint Franciaországban viszont óránként kétszáz kilométeres tornádó pusztított, néhol narancs nagyságú jégdarabok estek. Jégveréssel és orkánerejű széllel kísért zivatarok söpörtek át Németországon is, fennakadásokat okozva a közlekedésben. (MTI)
Szergej Lavrov Magyar Nemzenek adott interjúja bejárta a világsajtót
