Nem kaptuk meg az EU javaslatát, ezért természetesen holnap felújítjuk a munkát az iszfaháni erőműben – közölte tegnap egy magas rangú, név nélkül nyilatkozó iráni illetékes. Az iráni nemzetbiztonsági főtanács vasárnapi ülése után szintén név nélkül közölte egy iráni forrás, hogy Teherán „hétfőn átadja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) a levelet” urániumdúsító tevékenysége azonnali felújításáról.
Iszfaháni atomlétesítményében ennek során a szilárd uránoxidot gáz halmazállapotú urán-hexafluoriddá alakítanák át, ami az urándúsítást közvetlenül megelőző és előkészítő lépés.
A tegnapi nap mindazonáltal számos diplomáciai fordulatot hozott Irán és a perzsa ország európai partnerei között, hiszen Teherán először az urándúsítás felújításával fenyegetett, később viszont ennek ellenkezőjét hangoztatta. Mint tudatták, az európai fél felvetette, garanciát vállal arra, hogy az urándúsítástól való visszalépés esetén Iránt biztosan nem éri katonai támadás. Haszan Rohani, aki Irán fő tárgyalója nukleáris ügyekben, azt állította Mohammad Hatami távozó államfőnek írt levelében, hogy az európaiak – javaslatuk szerint – garanciát adnának Iránnak területi épségére, függetlenségére, szuverenitására, vagyis arra, hogy nem éri agresszió.
A brit külügyminisztérium közleményéből végül kiderült, a nyugati partnerek egy hét múlva tesznek új javaslatokat Iránnak az ország vitatott nukleáris programjára vonatkozóan.
Pakisztán bekeményít. Pakisztán kiutasítja a Korán-iskolákban tanuló külföldi diákokat, mert attól tart, hogy sokan közülük terrorszervezet tagjai lesznek – számolt be a radio.hu. „Ki velük az országból! Egyetlenegyre sincs szükségünk! Senki sem kap vízumot a jövőben közülük!” – szól a kemény hangú közlemény, amely körülbelül 1400-1500 muzulmánt érint. (MN)