A spanyolországi Jaca és Törökország anatóliai régiója is pályázik a 2014-es téli olimpia megrendezésére. A Pireneusokban fekvő város 1992, 1998, 2002, 2006 és 2010 után immár hatodszor próbálkozik. A törökök éles váltás jeleként vették célba a téli játékokat. Isztambul zsinórban négyszer is elbukott nyári olimpiai pályázatával, Törökország ezért évszakot vált. Az ország északkeleti részén elterülő Anatóliai-magasföldön négy fő versenyszínhely lenne: Erzurum, Erzincan, Kars és Agri városa. Anatólia és Jaca mellett a dél-koreai Pjongcsang, az ausztriai Salzburg és az oroszországi Szocsi adna otthont a kilenc év múlva sorra kerülő ötkarikás játékoknak. Rajtuk kívül Szófia, a svédországi Östersund, s valamelyik – eddig hivatalosan meg nem nevezett – grúz település nyújthat még be pályázatot. Július 28-ig kell eljuttatni a rendezési szándékot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, amely aztán 2007 júliusában, Guatemalavárosban dönt a 2014-es helyszínről. Jövőre Torino, 2010-ben pedig Vancouver látja vendégül a világ legjobb jeges-havas sportolóit.
Elon Musk: Belgium fővárosa már nem belga















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!