Kekszgyár: aggodalom és cáfolat

Szeles Sándor
2005. 07. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Láttunk mi már karón varjút – reagált Szijjártó Péter, Győr fideszes országgyűlési képviselője arra a közleményre, amelyben a Danone világcég ismételten kijelenti, hogy nem zárja be a győri kekszgyárat. A politikus másik fideszes képviselőtársával, Szakács Imrével együtt tartotta meg tegnap sajtótájékoztatóját, ahol elhangzott: levélben fordultak a cég magyarországi vezérigazgatójához, amelyben egyértelmű igen-nem választ várnak arra kérdésre, hogy megmarad-e a nagy hagyományú győri cég. Szakács Imre elmondta: aggályosnak tartja, hogy a Danone tegnapelőtt kiadott közleményére hosszabb ideig várni kellett. Szijjártó Péter hozzátette, az illetékes tárcához fordulnak az eset kivizsgálása érdekében, és ha kell, ismét a civil összefogás erejét alkalmazzák majd.
– Hadd ismételjem meg, amit a múlt héten már többször elmondtunk: nem tervezzük a győri gyár bezárását, sem most, sem októberben. Minden nagyobb tervünkről és kezdeményezésünkről folyamatosan nyílt konzultációt folytatunk – tudatta a már említett közleményben Nagypál Judit, a Győri Keksz Kft. humánerőforrás-igazgatója. A cég sajtóosztálya megkeresésünkre úgy reagált, hogy a Győri Keksz Kft. folyamatosan az eladásokhoz igazítja termelését. Elbocsátásról és gyárbezárásról nincs döntés. A cég tovább bővíti a választékot, idén több mint húsz új terméket vezet be, és eladásait folyamatos marketingakciókkal támogatja. Előfordulhat, hogy némelykor csökkentett tempóban folyik a termelés, ebből azonban nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni.
A foglalkoztatáspolitikai minisztérium illetékese lapunknak kijelentette: ha úgy ítélik meg, hogy a közbeavatkozás elkerülhetetlen, természetesen megteszik a szükséges intézkedéseket, bár jelenleg ennek nincs itt az ideje. A kekszgyár körüli aggodalmak felerősödésében szerepet játszott, hogy a megyei napilapban a gyár dolgozói pár nappal ezelőtt úgy nyilatkoztak: tisztában vannak azzal, hogy a munkakörük nem nyugdíjas állás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.