Kérdéses a roma ösztöndíjrendszer

Joó István
2005. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Saját hatáskörbe vonta a pályázatkiírás és -lebonyolítás jogát a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (Macika) az esélyegyenlőségi tárca. – Nem várunk tovább a cigány közalapítványra, amely azzal, hogy nem készítette el az ösztöndíjrendszer átalakításának koncepciójavaslatát, megszegte a szaktárca és a Macika között született támogatási szerződést – mondta el érdeklődésünkre Kovárik Erzsébet, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Az új tanévre a tárca írja ki a pályázatot augusztusban. Kifejtette, a roma diákok ösztöndíjrendszerének átalakításában azért egyeztek meg a Macikával tavaly, mert az nem volt eléggé hatékony, s olyanok is megkapták, akik nem voltak rászorulva, illetve akik kimaradtak az iskolából. Ezért az új kiírás szerint a pályázóknak már jövedelemkimutatást is csatolniuk kell. Kovárik Erzsébet hangsúlyozta: a rászorultsági elvet érvényesítik, és mentor tanárokat kívánnak állítani a halmozottan hátrányos helyzetű diákok mellé.
Varga József, a Macika kuratóriumi elnöke légből kapottnak ítéli az indoklást, arra hivatkozva, hogy egy munkabizottság már kidolgozta a feltételrendszert. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke azt hangoztatta, a Macikáé az egyetlen olyan támogatás, amely közvetlenül eljut a cigánysághoz. Mint mondta, több tízezer roma családot érintene hátrányosan, ha nem sikerülne idén folyósítani az ösztöndíjakat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.