Kevés sms-t kapott a kormány

Erdősi Csaba
2005. 07. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen 2383 mobiltelefonos üzenet érkezett a kormány hétfőn indított sms-kampányának első kérdésére – jelentette be tegnap László Boglár kormányszóvivő. A válaszadók nyolcvanegy százaléka véli úgy, hogy egy családban a harmadikként születendő gyermek neme megválasztható legyen, tizenkilenc százaléka pedig ellenzi az ötletet. Ezt a kérdést a jövőben öt követi majd, a következőt hétfőn teszik közzé.
A sajtótájékoztatón az derült ki, hogy a kormány egyelőre nem kívánja értékelni sem a beküldött válaszok számát, sem azok tartalmát, csupán azt szondázza, mit tartanak fontos témának az emberek a huszonegyedik században. Egy újságírói felvetésre, miszerint ez esetben talán célravezetőbb lett volna inkább megrendelni egy reprezentatív közvélemény-kutatást, László Boglár azt felelte, hogy egy 1500 fős felmérésért hat-hét millió forintot kell fizetni. Ezt a választ többen is meglepőnek tartották annak fényében, hogy a kampányról már korábban kiderült: ötvenmilliót költ rá az állam.
Ma Magyarországon nem az a kérdés, hogy a fiatalok a harmadik gyermekük nemét megválaszthassák-e, hanem hogy a nehéz gazdasági körülmények miatt egyáltalán vállaljanak-e első, második gyermeket – reagált a kampány első fordulójára Dobó László fideszes képviselő. A politikus szerint az sms-kampány egy hosszú folyamat része, amelyben a kormány kormányzás helyett a saját maga reklámozására fordít közpénzeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.