Azzal, hogy Faragó Tamás együttese kedden 9-8-ra legyőzte a vb-címvédő, athéni bronzérmes Egyesült Államokat, az elsőség várományosává lépett elő a B csoportban. Csütörtökön magyar idő szerint 18 órakor a spanyolokkal szemben már elég a döntetlen is ahhoz, hogy Magyarország végezzen a B kvartett élén, és így azonnal bejusson a legjobb nyolc közé.
Ezért aztán most már érdemes egy akadállyal messzebb tekinteni, egészen a hétfői negyeddöntőig. A séma szerint a B csoport győztese itt a D2–C3 párharc nyertesével csap össze, azaz szinte biztosra vehető, hogy a D csoport másodikjával, hiszen a C csoport feltételezhető harmadikja, Új-Zéland ezen a szinten nem partiképes. A D jelű négyesben meglepetés érlelődik, hiszen a németek legyőzték a hollandokat, akiknek az ausztrálokat kellene megverniük, hogy a harmadik helynél előrébb végezzenek. Ha nem teszik, hétfőn magyar–német negyeddöntő következhet, kedvező előjelekkel. Ha innen is sikerülne továbblépni, az elődöntőben valószínűleg jöhetne a házigazda Kanada.
A férfiaknál is kialakulóban van az egyenes ág. Az olaszok tegnap
5-4-re kikaptak az oroszoktól, így a mieink vagy csoportgyőztesként bejutnak a legjobb nyolc közé, vagy ugyanezért az olaszokkal kell játszaniuk.
Tegnap hosszútávúszóink is vízbe szálltak, mindkét nem a 10 kilométeres távnak vágott neki, Barsi Klaudia és Gercsák Csaba révén itt is, ott is magyar érdekeltséggel. Barsi végül 18., Gercsák pedig 12. lett.
Eredmények.
A csoport:
B csoport:
C csoport:















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!