Korlátozott gázárak

Legfeljebb az infláció mértékével emelkedik majd a gáz ára, ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló fideszes törvénymódosítási javaslatot. A szocialista–szabad demokrata koalíció 2002 óta hatszor emelte a földgáz árát; a hetedik emelés augusztus elsején lép életbe.

Erdősi Csaba
2005. 07. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogszabályban szeretné garantálni a Fidesz, hogy a földgáz ára a jövőben ne emelkedhessen nagyobb mértékben az éves inflációnál. Lázár Mózes, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ennek érdekében Fónagy Jánossal és Varga Mihállyal közösen módosító javaslatot készítettek a gáztörvényhez, amelyet a napokban terjesztenek az Országgyűlés elé. Az áremelés fékezésével a lakossági, valamint az intézményi fogyasztók – egyebek mellett kórházak, iskolák – terheit enyhítenék.
Mint arról már többször beszámoltunk, az év eleji, menetrendszerű emelés után augusztus elsejével újra megemeli a földgáz fogyasztói árát a kormány – 2002 óta immár hetedik alkalommal. A drágulás hétszázalékos lesz az ipari és az intézményi fogyasztók számára, a lakossági tarifa azonban a Mol befizetéseiből felduzzasztott sávos ártámogatási rendszernek köszönhetően háromezer köbméteres éves fogyasztásig gyakorlatilag változatlan marad. Lázár Mózes ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagycsaládosok vagy a rosszabb hőszigetelésű családi házakban élők szükségszerűen átlépnek a már nem támogatott sávba. Az önkormányzati fenntartású iskolák, óvodák és kórházak pedig lehetetlen helyzetbe kerülnek az ismételten megugró rezsiköltség miatt. – A környező országokkal összehasonlítva nálunk megint jobban hatnak a világpiaci tendenciák. Amit a kormány a gázárak ügyében tesz, az nem baloldali, hanem kifejezetten liberális politika – jelentette ki a képviselő, hozzátéve, hogy a gázszolgáltatók és a gáz behozatalában érdekelt vállalkozások évek óta jelentős nyereséget könyvelhetnek el.
Lázár Mózes közölte azt is, hogy a repülőtér privatizációja, a magas üzemanyagárak és a gázáremelés kapcsán a parlament gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezik. A grémium arról kívánja megkérdezni Veres János pénzügyminisztert, illetve Kóka Jánost, a gazdasági és közlekedési tárca vezetőjét, hogy mit kívánnak tenni a fenti ügyekben.
Szabó Lajos, az MSZP országgyűlési frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva a távirati irodának kifejtette: a Fidesz ellenzéki pártként kívánja érvényesíteni, amit kormánypártként elmulasztott megtenni. A politikus kihangsúlyozta, hogy a szocialista–szabad demokrata kormány a legrászorultabbak részére kompenzációs rendszert alakított ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.