Ezen a héten még összeül az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a Malév Rt. magánosítási pályázatának ügyében, de egyelőre nem tudni, hogy ezen vagy a jövő héten születik-e döntés – nyilatkozta lapunknak tegnap Oravecz Péter, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója. Az mindenesetre biztos, hogy július 29-ig valamilyen nyilatkozatot közzétesz a nemzeti légitársaság jelenlegi tulajdonosa.
Július ötödikén három befektető adta be kötelező érvényű ajánlatát a Malév Rt. 99,95 százalékos állami tulajdonú részvénycsomagjára kiírt pályázatra a vagyonkezelőhöz. Mint ismert, hazai cég is startol a Malév megvételére. Az egyik az Aviation Solutions Befektetői Konzorcium Kft. (ASBK Kft.), amelynek a Malév egyik korábbi vezérigazgatója, Kovács Ferenc a szakmai vezetője. A másik a KrasAir Légitársasággal együttműködő befektetői csoport, az Airbridge Rt. S bár a harmadik befektető mindmáig nem nevezte meg magát, úgy hírlik, a spanyol Air Europa vagy az ír Argos Capital lehet a jelentkező. A KrasAir közleményben is megerősítette szándékát, s az ASBK Kft. magyar befektetői csoport is adott be kötelező érvényű ajánlatot. E konzorciumnak nincs külföldi tagja, s nemzeti légitársaság státusban akarja tartani a Malévot.
Egy hónappal ezelőtt a malévos szakszervezetek azt állították, hogy a kormány titokban megegyezésre készül a KrasAir társasággal. Úgy tudjuk, a cég legnagyobb mentora Veres János pénzügyminiszter. Az orosz cég ugyanakkor gépeinek javítását régóta nem fizette ki a Malév javítórészlegének, az Aeroplexnek. A KrasAir azt állítja: nem tartozik senkinek, a fizetések bonyolításával az East Line Technik céget bízta meg. Időközben a Malév tulajdonosai döntöttek arról is, hogy kiszervezik a cégből a kerozinüzletágat.
Egy templomot is súlyos kár ért a viharban
