Nagy valószínűséggel új tőkepiaci szakértő kirendelését kezdeményezi Kulcsár Attila jogi képviselője a K&H Equities Rt.-nél történt jogszerűtlen átutalások feltárására – erről a bróker nyilatkozott az MTI-nek. A befektetési tanácsadó szerint ugyanis az elkészült szakértői vélemények a teljes kárérték tekintetében jelentős hiányosságokat mutatnak. A cégnél történtek miatt indult nyomozás adatai szerint mintegy húszmilliárd forintot sikkasztottak el több mint tízmilliárd forintos kárt okozva az elkövetők. Kulcsár úgy véli, hogy a tényleges kárérték a gyanúsításban szereplő összegnél alacsonyabb, hat-hét milliárd forint, s ez még csökkenhet a folyamatos zár alá vételek és a bank által visszaperelt összegek esetleges megtérülése miatt. – Információim szerint az ügy több érintettje is kérte már új tőkepiaci szakértő kirendelését – jelentette ki a K&H Bank volt ügyvezető igazgatója.
Kulcsár elmondta azt is, hogy a két hete folyó iratismertetés során nem találkozott olyan új terhelő vallomással, amely miatt szerinte emelkedne a rá kiszabható büntetés mértéke. A gyanúsított arról egyébként nem kívánt beszélni, hogy hány éves büntetésre számít, mindenesetre közel két évet már letöltött a várható büntetésből.
A Sziget Fesztivált nem érdekli, hogy ki a hamászos
