Közel 60 milliárd dolláros tőkeértékkel a Coca-Cola lett a világ legértékesebb márkája. Tavaly a legnagyobb értéknövekedést az eBay internetes aukciós portál, a HSBC pénzintézet, a Samsung elektronikai konszern, az Apple számítógépgyár és az UBS bankház érte el – derül ki az Interbrand Zintzmeyer & Lux marketingtanácsadó cégnek a világ száz legértékesebb márkáját felvonultató „Best Global Brands” tanulmányából.
A felsorolt tíz márka közül nyolc amerikai. A Coca-Cola sarkában a Microsoft, majd az IBM, a General Electric és az Intel lohol. A hatodik helyet a finn Nokia szerezte meg magának. Utána a Disney, majd a McDonald’s, a Toyota, végül a Marlboro következik. A legértékesebb német márka a 11. helyen lévő Mercedes, bár hat százalékpontos lecsúszást kellett elszenvednie. A vesztesek „élvonalában” a Sony, a Morgan Stanley, a Volkswagen, a Levi’s és a Hewlett-Packard áll.
A Coca-Cola csütörtökön közölte, hogy az értékesítés bővülésének köszönhetően a második negyedévben 9 százalékkal növelte adózott eredményét, túlszárnyalva a várakozást. Az eredménye 1,72 milliárd dollár, részvényenként 72 cent volt, egy évvel korábban 1,58 milliárd és 65 cent. Egyszeri rendkívüli bevételi tételek nélkül 1,64 milliárd dollár, 68 cent volt az eredmény. Ezen az alapon elemzők 64 centet vártak. Az árbevétel 7 százalékkal 6,31 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 5,91 milliárdról.
Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!