Csaknem egy hónapja megengedett, hogy az eljáró hatóság bemenjen valakinek a magánterületére kiirtani a gyomot a parlagfű elleni védekezésről elfogadott jogszabály értelmében. A fővárosi parlagfűprogram lapunknak nyilatkozó munkatársa szerint egyre több tulajdonos kap észbe, és kaszálja le az allergén növényt, ezért többször is okafogyottá váltak az időközben megkezdett eljárások. Van azonban számos gazdátlan terület, ahol a hatóságok közpénzen végzik a kényszerkaszálást. Teszik ezt annak reményében, hogy később megtalálják a felelőst, akin az APEH behajtja a munka és az intézkedés költségeit, megfejelve a növényvédelmi bírsággal – fejtette ki Kovács László. Ott, ahol parlagfű van, csökkennek az eladásra szánt ingatlanok árai, és erősen szennyezett helyeken szinte eladhatatlanok a lakások – mondta el az egyik fővárosi lakópark tulajdonosa.
Eddig még nincsenek pontos adatok arról, hogy mely területeken végeztettek az önkormányzatok kényszerkaszálást, de az illetékes szerint szorgalmasnak bizonyult a XI. és a IV. kerület, ahol több ilyen rendeletet is hoztak.
– Az információk lassan mennek át az önkormányzati gépezeteken, de augusztusban több részlettel is szolgálhatunk – mondta Kovács László.
Zuglóban több helyen is azt tapasztaltuk, hogy közterületen és a kerületet átszelő főutak mentén hatvan-nyolcvan centiméteresre nőtt a parlagfű, mint például a Róna és az Egressy utcák találkozásánál. Ez még néhány napig előfordulhat a kerületben, „mert egyszerre mindent nem lehet megoldani” – közölte lapunkkal Szikora Zsolt kerületi jegyző. Viszont folyamatosan zajlik az irtás, és azt is figyelembe kell venni, hogy Zuglónak nagy a kiterjedése. A fővárosban szinte itt van a legtöbb zöld terület, vagyis 1,7 millió négyzetméternyi felületet kell kaszálnunk – érvelt a jegyző. Hozzáfűzte: huszonegy kényszerkaszálást készítettek elő a kerületben, és eddig két bírságot szabtak ki. Azért is burjánzott el a parlagfű, mert a kerületben több közműépítés zajlott, és ezzel olyan föld került a területeikre, amelyben számos gyom magja lehetett – mondta el Pálffy Imre, a zuglói önkormányzat városüzemeltetési osztályvezetője. Rátonyi Gábor, a kerület fideszes polgármestere arról tájékoztatott, hogy a bürokrácia akadályozta a mentesítést, mert a zuglói városüzemeltetési osztály egy hónapot késett a kaszálásokról rendelkező közbeszerzési szerződés megújításával. A Zuglói Vagyonkezelő Rt. politikai okokból keresztülnéz a polgármesteri hivatal felszólításain. Hétfőtől azonban megkezdődik a kényszerkaszálás az rt. kezelése alá tartozó területeken is.
Terjednek az allergének. Az ÁNTSZ szerint Buda, Győr, Mosdós, Salgótarján, Szombathely és Tatabánya kivételével a többi monitorozó állomáson a pollencsapdákban megjelent néhány parlagfűpollenszem. Az üröm és a pázsitfűfélék virágpora is száll már a levegőben, és az allergén penészek spórakoncentrációja is megnőtt.