Mindenkit telefonvégre kap az MSZP

Gőzerővel készül az MSZP és vele szorosan együttműködve a kormány a 2006-os országgyűlési választásokra. A Köztársaság téren év végéig az összes telefon-előfizetéssel rendelkező állampolgárt fel akarják hívni adatgyűjtés végett. Egyes hírek szerint már Ron Werber izraeli kampánytanácsadó is Magyarországon dolgozik az MSZP sikeréért.

Török László
2005. 07. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július 6-án ért véget a Gyurcsány-kormány száz lépés programjának megismertetését célzó kérdések és válaszok programsorozat, amelynek során a kabinet tagjai megyéről megyére járva beszéltek munkájuk várható eredményeiről, a meghozott intézkedésekről.
Ezt követően az MSZP előbb Gyurcsány Ferenc hangjának felhasználásával indított telefonos direktmarketing-kampányt adatgyűjtés végett. A tervek szerint év végéig az összes telefon-előfizető állampolgárt megkeresik, a száz lépést népszerűsítendő. A beszélgetés végén megkérdezik a felhívott személyt, hogy adatainak további felhasználásához hozzájárul-e. Úgy tudjuk, hogy Hiller István pártelnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök aláírásával MSZP-s tagok és aktivisták már kaptak egy kampánylevelet, amely „szimpátiakártyákat” is tartalmaz. Ezeket három-négy embernek adják oda, akiktől visszajelzést vár a párt, ami szintén az adatbázis növelését szolgálja.
A kormány a közelmúltban kezdett intenzív sms-kampányba, hogy a választópolgárok véleményét a harmadik gyermek nemének megválaszthatóságáról vagy a csekély alkoholfogyasztás utáni autóvezetés engedélyezéséről kérdezze. Ez utóbbi akciót a szocialisták koalíciós partnere, az SZDSZ is bírálta, mondván: nem a tervezett kormányzati feladatokról szól az sms-kampány, az abban feltett kérdések a szaktárcák álláspontjával sem egyeztethetők össze.
Információink szerint az sms-kampány augusztus végéig tart majd, utána pedig a miniszterek újra nyakukba veszik az országot. Úgy tudjuk, hogy az Orbán-ciklus kihelyezett kormányüléseihez hasonló megmozdulásokat tervez Gyurcsány Ferenc és a körülötte dolgozó kampánycsapat, hogy intenzív sajtótámogatás mellett (a megyei és helyi médiumok bevonásával) közvetlenül tudják megszólítani a szavazókat.
Szeptembertől az MSZP új kampányba kezd, amelynek célja a baloldali öntudatra ébresztés. A médián, esetleg telefonon és szórólapokon keresztül azt próbálják majd a választókkal is megértetni, hogy mit jelent számukra a baloldaliság. Úgy tudjuk, hogy az MSZP telefonos adatgyűjtését és a szeptemberre tervezett propagandát is Szigetvári Viktor – aki a kampány technikai lebonyolításáért felelős a pártban – felügyeli.
Ellentmondó információkat kaptunk Ron Werbernek az elkövetkező kampányokban való részvételével kapcsolatban. Egyesek szerint az izraeli kommunikációs tanácsadó egyelőre nem tudott megállapodni az MSZP-vel esetleges közreműködésének anyagi vonatkozásairól. Más forrásból azonban úgy értesültünk, hogy a szakértő már Magyarországon dolgozik. Ezek alapján Ron Werber stratégiája szerint zajlik az Orbán család állítólagos vagyonosodását vizsgáló bizottság munkáját övező sajtókampány is. Egyesek szerint Werberrel rendszeresen egyeztet Szilvásy György, a miniszterelnök kabinetfőnöke.
A volt kormányfővel szembeni kommunikációs offenzíva lényegében a már ismertetett, bizonytalan eredetű, de a Miniszterelnöki Kabinet nyilvános kapcsolatok titkárságán használt papírfejléccel ellátott „gyanúkampány”-tervezet alapján várható. Az irat szerint Orbán erkölcsi hitele három fő forrásból táplálkozik: politikai múltja, elhivatottsága, valamint példás családi élete, amit különböző módszerekkel kell támadni.
Ami már látszik: kiemelt téma lesz Varga Tamás ügye és az ellenzéki párt üzleti tevékenysége.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.